Havi 300 ezer alatt nincs pincér, 750 ezret kér a szakács – tombol a balatoni munkaerőhiány (hvg.hu)

Tombol a nyár, körbenéztünk hát a Balatonon és egyéb helyeken, mi a helyzet a híres-hírhedt magyarországi munkaerőhiánnyal. Örkény István legjobbjait kenterbe verő sztorikat hallottunk mélygarázsban, malacólban tartott pincérekről, fizetési igényekről, illetve az is kiderül, hogy a nyugdíjasok aranykora jön a magyar munkaerőpiacon – írja a hvg.hu.

 

„Tavaly nyögvenyelősen kihúztuk a szezon végéig, de idén már kénytelen voltam a nyár kellős közepén elengedni a konyhát, miután felmondott a szakácsunk. Így most csak italokat szolgálunk fel” – érzékelteti a vendéglátósok jelenlegi legnagyobb gondját Bánlaki Balázs, a mindszentkállai Káli-kapocs romkocsma tulajdonosa. Négyéves tapasztalata alapján azt mondja, alig lehet ma munkára fogható, megbízható alkalmazottat találni a Balaton környékén, a szakképzett felszolgáló vagy szakács pedig a lehetetlen kategóriába tartozik.

 

750 havi nettóért lett volna szakács

Több fővárosi és vidéki szakközépiskolával is felvette a kapcsolatot, ám ott sem biztatták: a végzősök nagyobb része azonnal külföldön helyezkedik el, mások nem hajlandók még havi 300 ezer forintos nettóért sem végigdolgozni a nyári szezont. Akkor se, ha ingyenszállás is jár hozzá – igaz, Mindszentkállán például sátorban vagy pajtában. „Egy kezdő szakács 750 ezerért eljött volna, de azt nem tudjuk kitermelni” – teszi hozzá Bánlaki. Az egyedüli megoldás a Balatonnál ma lényegében a kelet-magyarországi munkaerő – ez azonban nem mindig párosul szakértelemmel.

Több Balaton-parti étterem bezárt tavaly a szezon közepén, mások ki sem nyitottak a munkaerőhiány miatt. Bejárta az országot annak a vendéglőnek a története, amelynek alkalmazottai csoportban, sms-ben mondtak fel előző este a tulajdonosnak. Mindebből tanulva az idén korábban, már az év elején megpróbálkoztak az éttermesek a toborzással. „A közösségi oldalakon hirdettünk, 60 ezren nézték meg az állásajánlatainkat, és végül többek között Szentesről, Zalaegerszegről és Pécsről találtunk alkalmazottakat” – mondja Flórián Tamás, a szigligeti strandon működő Három Platán komplexum üzemeltetője. Szerinte nem a szerencsén múlt; ők tisztességes bért kínálnak, bejelentik a dolgozókat. Végül nagyrészt a falubeliek otthonaiban szerzett szobákban helyezik el a mosogatókat, pincéreket.

Akadnak még kreatívabb megoldások: az egyik szigligeti pincér például azt mesélte, hogy tavaly Siófokon mélygarázsban szállásolták el kollégáival együtt. Legendák keringenek a déli parton malacólban elhelyezett román vendégmunkásokról is, mindazonáltal az effajta sufnituning megoldás ma már ritka. Az viszont tipikus balatoni életkép, hogy 10-12 mosogató, takarító, konyhás és felszolgáló alszik egyetlen közös szobában.
Paplakban elszállásolt mosogatók

„Vettünk egy házat a lányomnak, hitelre, és annak a melléképületeit alakítottuk át a többek között Debrecenből és Kiskőrösről származó vendégmunkásoknak, sőt egy lakókocsi is befért nekik az udvarra” – meséli a balatonszemesi Napsugár étterem tulajdonosa, aki korábban jellemzően a faluban bérelt lakásokat e célra, ám a szomszédok sokat panaszkodtak a hangoskodó fiatalokra. „Állandóan a polgármesterhez szaladtunk segítségért, így kaptunk már üres önkormányzati lakást, faházat a kempingben, de laktak a dolgozóink a helyi paplakban is” – mondja Bagdiné Jakab Margit, hozzátéve, hogy az ingyenszállás mellé a minimálbérnél magasabb összeget fizet az alkalmazottaknak, mégis nehezen talál elég embert. De a kereskedők is panaszkodnak: a kizárólag a szezonban nyitva tartó balatonfenyvesi Nyári ABC gazdája például egyetemista gyermekének iskolatársait fogja be nyaranta, s az üzlet fölött beépítette a tetőteret, hogy a nettó 120–130 ezer forintot kereső tucatnyi fiatalt ott altassa.

A Balaton-parti munkaadók közül sokan még a kötelező minimálbér-emelést sem tudták kigazdálkodni, hiszen drágítani is alig mertek, mert túl nagy a verseny – summázza a helyzetet Kertész Dezső, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének somogyi társelnöke. Az ajánlott keresetek a mosogatóknak és felszolgálóknak jó esetben elérik a nettó 150–200 ezer forintot, ahol napidíjat fizetnek, ott átlagosan 5–6 ezer forintot – a legkülönfélébb konstrukciókban: az alkalmi munkavállalói státustól a határozott idejű munkaviszonyon át a ma is leggyakoribb feketefoglalkoztatásig.

Tisztességesen dolgozni viszont havi nettó 300 ezer forint alatt kevesen szeretnek – csodálkoznak rá egyöntetűen a vendéglősök. „Idén ezer forintot emeltek a napi bérünkön tavalyhoz képest, ami azért nem dobta túl magasra a végösszeget, de legalább meghaladja a minimálbért” – mondta egy zánkai étterem pincére, aki szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy rövid a balatoni szezon.

A segítséget persze ismét az államtól várják a vállalkozások: miután a vendéglátás áfája a nyomásukra idén 18 százalékra csökkent, jövőre pedig 5 százalék lesz, most a kötelező szervizdíjért és munkásszállásokért lobbiznak. Ez utóbbit is közpénzből szeretnék megkapni.

 

Lejárt az „egy nyár alatt megkeressük az egész évre valót” filozófia szavatossága

„Lehet, hogy át kellene gondolni az üzleti modellt, és nem feltétlenül azt elvárni, hogy két hónap alatt megkeressék az egész évre valót” – árnyalja a panaszáradatot G. Nagy Balázs munkaerő-piaci szakértő, aki szerint az országszerte kritikussá vált munkaerőhiány egyik oka, hogy a cégek a válság idején elküldték a dolgozók nagy részét, s a tehetségesebbek máshol találták meg a számításaikat, ahonnan aztán nehéz visszacsábítani őket.

Csak a brit vendéglátásban több tízezren helyezkedtek el – Londonban nehéz olyan belvárosi vendéglőt vagy szállodát találni, ahol ne volna legalább egy magyar. Ma már talán sokan hazajönnének, de csak minimum 2-3 ezer eurós havi fizetésért. „Ha a korrekt bérhez szükséges bevételt nem tudja kitermelni valaki, akkor valószínűleg nem a megfelelő helyen vagy nem a megfelelő tevékenységre vállalkozott” – szögezi le G. Nagy.

 

Eljött a nyugdíjasok ideje a munkaerő-piacon

A társadalom ráadásul öregszik – sorolja a szakértő a munkaerőhiány további okait. Az egészségügyben például nemcsak az orvosok és ápolók tömeges külföldre költözése jelent gondot, de az is, hogy évente többen mennek nyugdíjba, mint ahányan belépnek a munkába. Nem csoda, hogy mindinkább a nyugdíjasok hadra fogásában látják a megoldást a munkáltatók – sőt legújabban a kormány is. Ők legalább már nem akarnak karriert építeni, főnökké válni, viszont megbízhatók és tapasztaltak.

Csakhogy az időseket nem lehet tömegesen fizikai munkára beosztani, inkább az adminisztratív állásokban jelentenek kiváló utánpótlást. Nyugdíjasok nyomtatnak és borítékolnak számlákat például a Xeroxnál, illetve kisegítenek az Eurest nagy budapesti konyháin, de a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség titkárságán is nyugdíjas a pénzügyes. Alkalmazásuk a nyugdíjas-szövetkezetek engedélyezésével most felfuthat: az e tömörüléseken keresztül dolgoztatott idősekre nem vonatkozik ugyanis az a közszférában érvényes fő szabály, hogy a nyugdíjasok egy év alatt nem kereshetnek többet a minimálbér 18-szorosánál. A Magyar Posta például több mint 300 nyugdíjast foglalkoztat, és bár saját szövetkezet létrehozását nem tervezi, azt annál inkább, hogy meglévő vagy mostanában alakuló tömörüléssel szerződik az idősek foglalkoztatására.

A cikk kicsit bővebb verziója a HVG 2017/31. számában olvasható.