Havazás várható, a tranzitútvonalakon a szokásosnál nagyobb forgalommal

Szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon a Nyugat-Európába ünnepek után visszatérő munkavállalók miatt a szokásosnál is nagyobb forgalomra lehet számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható. Veszprém megyére citromsárga riasztást adtak ki – a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint.

A meteorológiai előrejelzések alapján a péntek késő délutáni óráktól északnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik, egyes dunántúli megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat, emellett az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak. Szombaton újabb havazás várható, de a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, ugyanakkor Veszprém megyére citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt is. Vasárnap pedig már csak elszórtan fordulhat kisebb havazás.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a 2018. november 10-től kezdődő téli üzemeltetési időszakban a mai napig közel 62 ezer tonna sót és több mint 3,6 millió liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra. A társaság munkatársai pedig a következő napokban is 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint először az autópályákon, autóutakon és főutakon, kezdik meg, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Az intenzívebb havazással együtt a Dunántúlon a szél is felerősödhet, ami hófúvásos szakaszokat is eredményezhet, elsősorban Veszprém megyében, ahol akár 60-70 km/órás széllökések is lehetnek. A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre átlagosan 2–5 óra, ezen időszak alatt a várható időjárástól függően – főleg hófúvások idején – akár újabb jelentősebb mennyiségű friss hó is kerülhet a burkolatra, vagyis újabb és újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll, addig pedig téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell a közlekedőknek felkészülni.

A közlekedőktől azt kérik a szakemberek, hogy a havazásban érintett területeken még utazás előtt tájékozódjanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon, az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről.

A friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el. Reggel 5 és este 22 óra között, nagyjából 3 óránként ezen a linken országos, átfogó összesítéseket is olvashatnak a közlekedők az időjárási helyzethez kapcsolódó útviszonyokról.