Hatodáron adták el a kempinget, ahol több ezren táboroznak a Balaton Sound alatt (24.hu)

Újabb balatoni kempinget értékesítettek – ezúttal a zamárdi Diavolo Vip Park és Kemping kelt el bőven az irányár alatt. Ezt a kempinget bérelték eddig a Strand Fesztivál, a Balaton Sound, és a B. my Lake szervezői a fesztiválok idejére, a területet az év többi részében nem hasznosították, vendégeket nem fogadott.

 

Az új tulajdonos szembe-szomszédja lesz majd a Mészáros Lőrincék által üzemeltetett Mirabella Kempingnek.

A területet már korábban is megpróbálta értékesíteni a felszámoló, a Georg-Invest Holding Kft., de idén februárban érvénytelenítették a pályázatot. Ezt azzal indokolták, hogy az eljárás során új információk jutottak a felszámoló tudomására, amelyeket a pályázati kiírásban nem tüntettek fel. Júniusban aztán új pályázatot írtak ki a kempingre, az irányárat pedig 470 millió forintban határozták meg.

A pályázat eredményes lett, a nyertesnek 81 millió forintot kell fizetnie az 55 ezer négyzetméteres területért, vagyis az irányár hatodát.

A pályázat leírásából kiderül, hogy az épületek állapota erősen lepusztult, sürgős felújítást igényelnek, alacsony felszereltséggel és rossz hőtechnikai adottságokkal rendelkeznek. A terület egyébként a vízparttól körülbelül 5 perces sétára található.

A tulajdoni lap szerint a kemping új tulajdonosa a Nagy-Mercatus Kft. lesz. Az Opten cégadatai szerint a vállalkozás 2010-ben alakult, tulajdonosa Serfőző Szabolcs. Serfőző ezen kívül tulajdonosa a Magyar Borfalvak Kft.-nek, a Serro Ingatlanfejlesztő Kft.-nek és az Őshonos Czímeres Bt-nek. is. Az utóbbi bejegyzett címe Tállya községben található, ahol 2010-ben polgármester jelölt volt Serfőző Szabolcs, mégpedig a Fidesz színeiben.

Többször próbálta a 24.hu elérni Serfőzőt, aki Daróczi Tamást a cég fejlesztési menedzserét bízta meg azzal, hogy tájékoztatást adjon a részletekről. Daróczi elmondta, a szabályozási terv szerint a szóban forgó területen kemping nem lehet, sőt a jelenlegi szabályozás alapján az sem biztos, hogy bármilyen építkezésre alkalmas.

A következő egy évben ezért egy új szabályozási terv készül, így egyelőre azt sem tudta megmondani, pontosan mi épül majd ott. Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy egy üdülőfalut húznak fel, alacsonyabb épületekkel. Megpróbálunk valami értéket teremteni belőle – tette hozzá.

A 24.hu megkérdezte tőle, hogyan lehet az, hogy az irányár 470 millió forint volt, a cég mégis elvihette 81 millióért a területet. Daróczi azt mondta, a felszámolási szakma mérhetetlenül torz. Esetüket a vizes vb költségeinek teljesen elhibázott előzetes kalkulációjához hasonlította, utalva ezzel arra, hogy a felszámoló irreálisan magas áron írta ki a pályázatot. Hozzátette, ezt a pályázatot az elmúlt években már többször meghirdették, a jelenlegire három ajánlat érkezett, és a Nagy-Mercatus Kft. beadványát fogadták el.

Daróczit megkérdezte a 24.hu arról is, Serfőző indult korábban polgármesterjelöltként a Fidesz színeiben. Elmondta, „elképzelhető”, hogy a tulajdonos korábban fideszes volt, de már évek óta nem foglalkozik politikával, így szerinte a mostani vásárlásnak sincs ehhez köze.

A 24.hu megkereste a felszámolót is, szerette volna megtudni, hány pályázó volt, és mi alapján fogadták el a győztes ajánlatát. A Georg-Invest Holding Kft. nem válaszolt kérdéseinkre.

 

Pár évig talán maradhatnak
A Sziget Irodától viszont néhány dolgot megtudtunk. Fülöp Zoltán fesztiváligazgató lapunknak elmondta, arról tudtak, hogy a másik, szemközti kempinget eladták, és arról is, hogy ez a kemping is értékesítés alatt van évek óta. Arról viszont egyelőre nincsenek információik, hogy mi történik az eladás után a területtel, de úgy gondolják, az övezeti és az önkormányzati besorolás fogja meghatározni a lehetőségeket.

– Mindenesetre úgy tűnik az elkövetkező néhány évben még lehetőségünk lesz kempingként használni a területet – válaszolta lapunknak Fülöp Zoltán.

A fesztiváligazgató elmondta, összesen három helyen alakítottak ki közönségkempinget a Balaton Sound ideje alatt, ezekre több mint tízezer kempingjegyet értékesítettek. A háromból a legtöbbet, közel a felét épp a szóban forgó kempingterületre váltották be a fesztiválozók.

Fülöp Zoltán hozzátette, amint nyilvánvalóvá válik a terület sorsa és az új tulajdonos hosszú távú szándéka, elkezdenek dolgozni a forgatókönyvön, amennyiben szükséges. „Jelenleg bízunk abban, hogy sikerül megállapodnunk a további bérleti konstrukcióról” – tette hozzá.

Az eredeti, térképet is közlő cikk itt olvasható.