Három hétig gyönyörködhetnek a Szent Korona installációjában Keszthelyen (zaol.hu)

A szombati Város napja felvezetéseként már megkezdődtek a rendezvények, események. Csütörtök óta a Fő téren áll a testvérvárosból, Székelyudvarhelyről érkezett Szent Korona installáció.

Az óriási korona elkészítése Elekes Gyula tűzzománcművész ötlete volt. Évek óta tart foglalkozásokat Székelyudvarhelyen, melyeken a gyerekek a Szent Korona kicsinyített mását készítik el, s közben megismerik történetét. Idővel elgondolkozott: lehetne egy monumentálisabb installációt készíteni, mely a felnőttekhez is szól.

– Arra gondoltam, hogy átlátszó anyagból kellene elkészíteni, hogy a behatoló napfény élményt adjon: olyan legyen, mint egy üvegablak. Belül a korona rövid története és az olvasható, hogy a zománcképek kiket ábrázolnak, ők miért fontosak. A külső részen bemutatjuk a korona hányatott sorsát és a királyokat, akiket beavattak e koronával – mutatta be a zaol.hu olvasóinak a Fő téren három hétig álló installációt Elekes Gyula.