Három Balaton-parti város konzorciumot alakított e-buszok beszerzésére (zaol.hu)

Három Balaton-parti nagyváros – Keszthely, Balatonfüred, Siófok – konzorciuma pályázik a százszázalékos állami támogatással beszerezhető elektromos autóbuszokra.

 

A hét első két napján a keszthelyi helyi, illetve a térség helyközi autóbuszos közlekedésében is tesztelték azt a hazai gyártású elektromos meghajtású, moduláris felépítésű autóbuszt, amelyből már több közlekedik a fővárosban. A Balaton-parti város autóbusz állomásán tartott bemutatón Ruzsics Ferenc polgármester szólt a tesztjárművel kapcsolatos terveikről.

– Egy tavalyi kormányhatározat alapján konzorciális szerződést kötött Siófok, Balatonfüred és Keszthely – mondta többek közt a polgármester. – A Balaton-parti települések közül ez a három város kapta meg a lehetőséget arra, hogy elektromos autóbuszok beszerzését százszázalékos támogatással megvalósíthassák. Az erre szolgáló pályázatot előkészítettük. A terveink szerint az elektromos busz, vagy buszok Hévíz és Keszthely között járnak majd, és természetesen a helyijáratú forgalomban is szeretnénk hasznosítani, az üzemeltetést pedig a volánnak adnánk át, mivel ilyen gyakorlatunk nincs. Ezen a két napon ezzel a tesztautóbusszal az utasok tapasztalatait mérték fel a fejlesztők.

Az elektromos autóbusz egyébként egy feltöltéssel 300 kilométert tesz meg, 19 ülőhely van benne, és összesen 53 utas fér el benne.