Harmadszor is: Vigyázz rám!

Némi változtatással harmadik alkalommal adta ki a Vigyázz rám! című társasjátékot a Nők a Balatonért Egyesület. A civil szervezet tagjai a Balaton élővilágának megismertetése mellett a környezetvédelmi nevelést is fontos szempontnak tekintették a játék megalkotásakor. Frissített változatát a közelmúltban mutatták be Gyenesdiáson.

A játékos tanulást segítő társasjáték már 30 éve népszerű nem csak a gyerekek, de a felnőttek körében is. Szauer Rózsa, a NABE elnöke a hirbalaton.hu-nak elmondta, hogy tízévente – némi változtatással- újra kiadják. Bár a játékszabály a régi maradt – a játékosok továbbra is Keszthelyről elindulva, a Balatont körbe hajózva ismerkedhetnek annak élővilággal – néhány hasznos információ mellett a társasjáték táblája is megváltozott. Míg eddig csupán az egyik felét hasznosították, most a másik felére egy malom játék és négy balatoni vízimalom grafikája, leírása került.

A játékot az elmúlt években az oktatási-nevelési intézményekben, különböző rendezvényeken is szívesen használták a kicsik és a nagyok, de a családok, magánszemélyek számára is elérhető, megvásárolható a keszthelyi Tourinform Irodában.