Harcsafesztivállal zárták a nyarat Fonyódon (likebalaton.hu)

Nyárbúcsúztatóként, hagyományosan az utolsó augusztusi hétvégén rendezik a fonyódi harcsafesztivált, amely a turisták elvonulása után a helyieknek is szórakozást jelenthet. 


– A nyár zárásaként tudatosan nem a Szent István napra, hanem a szezon meghosszabbítása céljából rendezzük a harcsafesztivált, amely a halételek népszerűsítéséről szól. Igyekszünk a Balaton élővilágára is fókuszálni – mondta Erdei Barnabás, Fonyód alpolgármestere a rendezvényről, amelyre még az északi partról is megérkeztek az érdeklődők.

– Nálunk családi hagyomány, hogy minden pénteken halászlét eszünk, mert egészséges a hal és szeretjük. Kedvencem a harcsa, mert sokkal finomabb, mint az egyébként sokkal szálkásabb ponty, ami zsírosabb is – mondta Szakács István, aki Révfülöpről ugrott át Fonyódra ebédelni.Még kicsit korán van, de már így is hosszú a sor. A tapasztalatom alapján egy húsz perc alatt egy gombostűt sem lehet leejteni, annyian lesznek – mondta néhány perccel dél után Fehér József, a Jocikonyha főszakácsa. Sokan kérnek harcsacsipszet, de népszerű a házi kovászolt lepényben tálalt harcsaburger, a halászlé, és a harcsapaprikás is – sorolta a kínálatot.

– Ez a harcsacsipsz nagyon ropogós és nincs benne szálka. Ritka pillanat, hogy ilyet ehetek, mert bár otthon gyakran fogyasztunk halat, nem készül ilyen. Szerintem a harcsa a legfinomabb, de azért szeretem a lazacot is – mondta Láng Boróka, aki testvérével és édesapjával halazott a fesztiválon, amelyen sztárszakácsok gasztroshow keretében mutattak könnyen és gyorsan elkészíthető halételeket.

A színpadon könnyűzenei koncertek, folklór műsorok várták az érdeklődőket – írja a likebalaton.hu.