Hamis okiratokkal igényelt bértámogatás miatt emelt vádat az ügyészség Somogyban (MTI)

Foglalkoztatáshoz kapcsolódó valótlan tartalmú okiratok készítésével próbált bértámogatáshoz jutni tíz ember az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.


Az ügy 64 éves elsőrendű vádlottja egy szociális szövetkezet vezetője volt, a társaság tevékenységi köre fűszer-, aroma-, és gyógynövények termesztésére terjedt ki – írták.

A férfi előbb egy logisztikai központ kialakítására kiírt pályázaton nyert, majd foglalkoztatási célú támogatást is igényelt, e szerint az utófinanszírozott projektben nyolc embert kellett volna huzamosabb ideig foglalkoztatnia, akiknek a munkabérét, illetőleg a szociális hozzájárulási adóját teljes egészében megtérítették volna az állami költségvetésből.

A vádlott megállapodott kilenc társával és egy azóta elhunyt férfival, hogy havonta meghatározott összegért a foglalkoztatásukkal összefüggő valótlan munkaszerződéseket, munkaidő kimutatásokat és bérjegyzékeket töltsenek ki, illetve őket munkavállalóként bejelenti, de munkát nem kell végezniük.

A férfi az így kiállított okiratokkal több mint 10 millió forint bértámogatást igényelt, a támogatást azonban adminisztratív szabálytalanságok miatt nem sikerült megszereznie, így az állami költségvetést végül nem érte kár.

Az ügyben a Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vádiratban azt indítványozta a bíróságnak, hogy az elsőrendű vádlottat ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, kilenc társával szemben próbára bocsátást alkalmazzon.