Hagyományőrző hétvégi program a Veszprém-balatoni régióban

A fél évszázados táncházmozgalom a Veszprém-balatoni régióban ünnepel: a Táncház Egyesület házhoz hozza az UNESCO-díjas hagyományt. Az esemény július 17.-én, Lovason kerül megrendezésre a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával. A Táncház Akadémia egynapos nyitott alkalmaira bárki becsatlakozhat, nincs szükség előképzettségre – áll a Táncház Egyesület közleményében.

 

Délelőtt gyermekkoncerttel indul a nap, melyet az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület “Mesterek és tanítványok” produkcióinak bemutatkozása követ. Napközben interaktív mesterségbemutatókon kézműves foglalkozások és a ‘Táncház 50’ (fotógyűjtemény az elmúlt fél évszázad táncházairól) kiállítás egészítik ki a programokat.

A délután folyamán sárközi, majd kalocsai viselet- és táncbemutató várja az érdeklődőket. A két program között pedig a Tükrös zenekar koncerttel szórakoztatja az egybegyűlteket, majd táncot is tanítanak a nagyérdeműnek.

Este a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség szervezésében kistérségi hagyománnyal élő táncosok fognak bemutatkozni. Ezt követően az élő zenés táncház előtt Navratil Andrea, Liszt-díjas népdalénekes tanít dalokat.

 

A részletes program:

10.30 Ingó-bingó Páll Évivel (hangszerek, ritmus, népdalok, tánc, móka, kacagás) – gyermekkoncert a Bara zenekar előadásában

11.45 A Gyermek Néptáncosok XV. Országos Szólótánc Fesztivál díjazottjainak és a „Mesterek és tanítványok” pályázat kiemelkedő produkcióinak bemutatkozása
Szervező: Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület; szerkesztő: Sikentáncz Szilveszter

14.00 „A leány sem lehet mindig viola” – sárközi népviseletek közelről
Interaktív viselet- és táncbemutató a Kóka Néptáncegyüttes és Laczkó Tibor közreműködésével

16.00 A Tükrös zenekar koncertje és tánctanítás Kádár Ignác vezetésével

17.30 „Pruszlikomon párosával a rózsa” – a kalocsai népviselet alakulása napjainkig
Interaktív viselet- és táncbemutató a Kóka Néptáncegyüttes és Laczkó Tibor közreműködésével

18.20 Tánctanítás Busai Zsuzsanna és Busai Norbert vezetésével, közreműködik a Tükrös zenekar

19.00 Kistérségi hagyománnyal élő táncosok bemutatkozása a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség szervezésében

19.30 Daltanulás és közös nótázás Navratil Andrea vezetésével

20.00 Táncház – Tánc alá muzsikál Farkas Zoli és bandája

10.00 – 19.00 Kézműves foglalkozások és népi játékok a mintaKINCStár vezetésével
(növényi ornamentikával díszített, festett hűtőmágnes készítése, karkötő készítése fonókoronggal, szitakötő és madár készítése csuhéból, ütőfás mézeskalács pingálása)

10.00 – 21.00 „Táncház50″ kiállítás

Részvételi díj egész napra: 1000 Ft/fő
Meleg étellel (előrendeléssel): 3000 Ft/fő
Regisztráció: tanchazakademia@tanchaz.hu