Hagyomány és érték a szürkemarha (veol.hu)

A szürke szarvasmarha mára legendás nemzeti jelképévé vált mindannak, ami történelem, hagyomány, érték, ezáltal hungarikum. Gál Róbert az állatok közeledő, Szent György-napi kihajtása kapcsán arról is mesélt a Veszprémi Naplónak, hogy miben is rejlik a méltán híres fajta különlegessége.

Az állatok április 24-ei, zöld ággal történő kihajtásához sok hiedelem fűződik, amelyekkel az állatok tejhozamát, szaporaságát próbálták biztosítani elődeink.

– Az állatok hajtása ma emberekkel, valamint gépesítve, járművekkel, traktorokkal történik. A kutyával való hajtás sem ördögtől való, s ha kezdetektől fogva kutyáztatnánk őket, hozzászoknának ahhoz is. Régebben lovasok hajtották őket, azok is szép idők voltak – mondta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területkezelési, pályázatkezelési és üzemeltetési osztályának vezetője, Gál Róbert. Az osztályvezető elmesélte, hogy a hajtások oka ilyenkor elsődlegesen az állat-egészségügyi szempontok biztosítása, hiszen a téli után a tavaszi legelőre való kihajtás előtt az állatokat féregtelenítő szerekkel kezelik, vérvizsgálatokat végeznek és oltóanyagokat adnak be nekik, amelyek az állategészségügyi program végrehajtásához szükségesek.

– Ennek okán behajtjuk őket a téli legelőről egy olyan telepre, ahol ezt meg tudjuk tenni, ez most Salföldön történt meg, ezt követte a vizsgálatok után a téli legelőre történő visszahajtás, ám többször is hajtjuk az állatokat. Most, a tavasz miatt ilyenkor kerül majd sor a legelőre történő kihajtásra is, amely a hagyományok szerint Szent György-naphoz köthető. Ennek tényleges időpontját végül a legelők állapota szabja meg, és az állatok igénye, idén ez valószínűleg hamarabb fog megtörténni.

– Ilyenkor csordába állítjuk az állatokat, ami azt jelenti, hogy a megfelelő teheneket a borjaikkal összepárosítva, a bikákkal együtt a legelőre eresztjük, ahol az egész legelési szezont töltik. Ennek befejezésével ismét visszahajtás történik a téli területekre, s ilyenkor ismét sor kerül az állatok féregtelenítő kezelésére, hogy a legelőn esetlegesen összeszedett ágens nehogy kárt tegyen bennük a téli pihenés során – mondta el Gál Róbert, s hozzátette, a szürkemarhák alapvetően nem fogékonyak, sőt, némileg ellenállóbbak is a betegségekkel szemben, ám ugyanúgy elkaphatják a betegségeket, mint más szarvasmarhafajták. Ez alkalommal 200 darab körüli állományt, ebből 128 darab tehenet hajtottak Salföld és Kékkút között. A több mint hetven borjú között tavalyi, illetve idei, alig néhány hetes-napos borjak is akadtak.

– Változó nagyságú állományról beszélünk, amely évről évre növekedett, s mostanra elérte a lehetséges maximumát. A legelőterület nagysága adja meg, hány állatot is jelent ez. A szürke marháknak a magasabb fűvel borított, nedvesebb, jobb adottságú legelők felelnek meg igazán, mint általában a marháknak. Nem egy válogatós jószág, sok körülményt jól tolerál, s nagyszerű képességei vannak: könnyen ellő, jó borjúnevelő, kiváló anyai tulajdonságokkal rendelkezik. Már a BfNPI jogelődjének is voltak szürke marhái, a jelenlegi állomány 13 darab tehénből szaporodott fel 1997 óta.

A szürke marha tagadhatatlanul nemzeti jelkép, amelyről ugyanakkor elmondható, hogy az idelátogatók közül még így is sokan – főleg a városiak – meglepődve veszik tudomásul. Nemcsak Salföldön, de például Csopak mellett is rengetegen csodálják meg őket, hiszen rendkívül szép esztétikai látványt nyújt, de ilyenkor sok embernek a fajhoz köthető történelmi hagyományok is eszébe jutnak, mondja Gál Róbert, s kiemeli, hogy a lábon hajtott állatok annak idején őrült távolságokat voltak képesek megtenni a nyugat-európai vásározó városokig, ahol jó minőségű állatokként értékesítették őket.

Gál Róbert azt is elmondta, hogy a különleges állatoknak egészen szomorú időszakai is voltak alig 30-40 éve, mikor is a kihalás szélére sodródott a faj.

– Ekkor alig néhány száz fajtatiszta állat maradt az ország teljes területén, bár nem sok híja volt, hogy a teljes tiszta vérvonalú szürkemarha-állomány eltűnik – mondta az osztályvezető. Hozzátette, a ’70-es évek sajnálatos időszaka után sikerült megmenteni a különös értékkel bíró állatokat, s ma már az ország és a megye több pontján is találkozhatunk velük.