Gyerekparadicsom Paloznakon: összedobják és csere-berélik a játékokat (veol.hu)

Összedobják, elcserélik a szülők, illetve csemetéik a játékokat a paloznaki játszótéren, ahol ráadásul mindent ott hagynak esténként, semmi nem tűnik el. Sőt, másnap még színesebb lesz a választék a téren, amit a falubeliek alakítottak ki, a felszerelését a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány révén vásárolták meg – számolt be a veol.hu a kedves, példaértékű helyi gyakorlatról.

– Alig várom, hogy idejöhessek, jegyezte meg játék közben a kilenc éves Gacza Georgina, aki testvéreivel, a 12 éves Karolinával, és a hat esztendős Zsigmonddal, és édesanyjukkal, Kristály Katával jön naponta a gazdagon felszerelt játszótérre Paloznakon.

A gyerekek és a szülők, köztük Horváth András, és gyermekei, Elza Natasa, és fia, András büszkén mutatja, mennyi minden van a szépen karbantartott, ivókúttal, árnyékolóval felszerelt játszótéren, ahol megtalálják az elfoglaltságot kicsik és a nagyok. Így a mászókán, a hintákon, a kuglipályán, a legkisebbeknek való homokozóban, amit esténként az utolsóként távozó szülő hálóval letakar, nehogy egy arra tévedt macska oda végezze a dolgát.

Az is szokás, hogy ki-ki elhozza a játékot, amit esténként ott hagynak, másnap újabbakkal gazdagodik a válaszék. Ami valakinek megteszik, hazaviheti, és hoz helyette másikat. A budapesti Nagy Flóra, aki Paloznakon tölti a nyár jelentős részét a Kis Lottival és Rozival, azt mondta, ő főként annak örül, hogy itt találkoznak egymással felnőttek és gyerekek, és sokat beszélgetnek, ami nagyvárosban nem jellemző.

A szülők arról is beszéltek, hogy a játszótéren sokféle rendezvényt is szerveznek, így a gyermeknapot, amikor hozzák magukkal az otthoni finomságokat. A falunapon pedig népi gyermekjátékokkal, ugráló várral is színesítik az amúgy is gazdag választékot a paloznaki játszótéren.