Gyászol Vonyarcvashegy – elhunyt Seffer József egykori polgármester (Keszthelyi TV)

Hatvannyolc éves korában elhunyt Seffer József, Vonyarcvashegy nyugalmazott polgármestere. Tizennégy éven keresztül irányította a nagyközséget független politikusként, majd 2014-től önkormányzati képviselőként vett részt a helyi közéletben.

Seffer József fiatal korától kezdve a vonyarcvashegyi kézilabda élet meghatározó alakja volt. 1973-ban szerzett növényvédelmi üzemmérnök diplomát Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen, ahol szintén aktív résztvevője volt a sportéletnek.

1990-től dolgozott Vonyarcvashegyen az önkormányzatnál, mint községgazda. Már az első önkormányzati ciklusban települési önkormányzati képviselővé választották. A második választási ciklus közepén, 1996. április 4-én időközi választáson Vonyarcvashegy polgármesterévé választotta a település lakossága.

A töredék időszakot még három teljes ciklus követte, 2010. októberéig, nyugdíjba vonulásáig volt Vonyarcvashegy Nagyközség független polgármestere. Polgármesterként és magánemberként egyaránt kedvelték az emberek. Munkatársait megbecsülte, vezetőként az igazságosságot tartotta szem előtt. Tevékenysége idején alakult meg több helyi civil szervezet. A helyi demokrácia kiszélesítésére törekedett.

Nyugdíjba vonulása után is visszatért a közéletbe, 2014-ben ismét települési önkormányzati képviselő lett. E választott tisztségéről 2016. július 1-től, megromlott egészségügyi állapota miatt mondott le.

Halálának hírét megrendüléssel fogadta a település, a család gyászában mindenki együttérzéssel osztozik. Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata néhai Seffer József nyugalmazott polgármestert saját halottjának tekinti.