Grúz orvhalászt kaptak el tegnap este Fonyódon – a tartózkodási engedélye is lejárt

Hétfőn este 20 óra körül a fonyódi vitorláskikötő mólóján tetten értek egy egy 51 éves grúz állampolgárt, aki tiltott eszközzel és tiltott módon, szigonnyal halászott – a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.


A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2021. június 21-én 20 órakor a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halászati őre értesítette a vízirendőröket, akik a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Vallomása során kiderült, hogy a grúziai orvhalász ideiglenes tartózkodási engedélye lejárt, ezért ellene idegenrendészeti eljárást is indítottak.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így annak védelme mindannyiunk kötelessége. Ha halászattal, horgászattal kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, minden esetben jelezzék a hatóság felé.