Gázolajként adták el a vizet (police.hu)

Csalás miatt indult eljárás négy Hajdú-Bihar megyei férfi ellen, akik még májusban csaptak be egy veszprémi vállalkozót azzal, hogy gázolaj helyett ezer liter vizet adtak el neki – számol be a police.hu. A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. 

 

Egy veszprémi lakos tett feljelentést a rendőrségen tavaly májusban amiatt, hogy néhány nappal korábban megismerkedett egy férfival, aki gázolajat kínált a részére kétszáz forintos literáron. Az alacsony árat az eladó azzal magyarázta, hogy egy veszprémi építkezésen dolgozott, és a munkálatok végeztével ezer liter gázolaja megmaradt. A kedvezőnek tűnő vételi lehetőségre a sértett lecsapott, majd 43 műanyag kannába töltve a teljes készletet megvásárolta az ajánlattevőtől.

A kannák egy részét felnyitva szúrópróbaszerűen győződött meg arról, hogy azok valóban gázolajat tartalmaznak-e. Napokkal később azonban, amikor az egyik munkagépét feltöltötte az üzemanyaggal, annak motorja meghibásodott. A veszprémi vállalkozó csak ekkor szembesült azzal, hogy a kannák döntően vizet tartalmaznak, azok tetejére egy kevés gázolajat öntött az eladó megtévesztésül. Ennek eredményeként a sértettnek közel kétszázezer forint kára keletkezett. Telefonos reklamációjára az ismeretlen csaló csak egy gúnyos megjegyzéssel válaszolt, majd bontotta a vonalat.

A széleskörű felderítőmunka eredményeként a veszprémi nyomozók megállapították, hogy egy 52, egy 29 és egy 20 éves biharkeresztesi, továbbá egy 43 éves sarkadi férfi gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A négy csalót előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták őket többrendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt- olvasható a police.hu-n..

A lefolytatott nyomozás során az is ismertté vált, hogy a négy kelet-magyarországi férfi Nyíregyházán és Tószegen is követett el ezzel a módszerrel bűncselekményt, melyekkel további két sértettől hasonló nagyságrendben csaltak ki pénzt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.