Gazdasági társaság veszi bérbe Gödöllő balatonlellei üdülőjét (godolloihirek.hu)

Januári tanácskozásukon a Gödöllőt irányító grémium tagjai arról is döntöttek, hogy bérbe adják az önkormányzat tulajdonában álló, több mint két évtizede botrányos körülmények között felújított balatonlellei üdülőt.

 

A „magyar tenger” déli partjától több száz méterre fellelhető faházas létesítményt – a VÜSZI Kft-t követően – 2003 óta a Kalória Nonprofit Kft. üzemeltetette, évről évre egyre gazdaságtalanabb mutatókkal. Mintegy tíz éve felmerült a téliesített objektum értékesítése, ám ezzel kapcsolatos biznisz nem jött létre.

A bérbeadással történő hasznosítás érdekében tavaly novemberben kiírt pályázatra a január 3-i határidőig egyetlen vállalkozás jelentkezett: a fővárosi székhelyű, 2009-ben alapított Villa Oliver Kft., amelynek vannak szálláshely-értékesítési tapasztalatai a Balatonnál. A cég kandidálása megfelelt az elvárásoknak, így március 1-jétől – legfeljebb két évre terjedő meghosszabbítási lehetőséggel – három évig, azaz, 2021. március 1-jéig a gazdasági társaság működtetheti a lellei létesítményt. Bérleti díjként éves szinten 7 millió forintra számíthat a gödöllői önkormányzat, amit a bérlő negyedéves bontásban fizet meg.

Fontos eleme a bérleti szerződésnek, hogy a bérlő jogosult a bérleményen átalakítási munkálatokat végezni, méghozzá, a bérbeadó előzetes írásos hozzájárulásával. Az általa felszerelt berendezésekkel a bérlő rendelkezik, és számla alapján elszámolhatók az állagmegóvó és állagjavító értéknövelő beruházások ráfordításai. Bérbeszámítási lehetőség az éves bérleti díj feléig van, amennyiben a beruházás költsége meghaladja ezt a mértéket, úgy a beszámítás a következő évre esedékes bérleti díj terhére történhet meg.

 

Korábbi híradásunk Gödöllő balatonlellei üdülőjéről itt olvasható.