Gazdasági okai is vannak a keszthelyi tanuszoda bezárásának (Balatoni Krónika)

Egy esztendeje zárva tart a keszthelyi Csik Ferenc Tanuszoda. Ennek elsősorban járvány-egészség-ügyi okai vannak, de komoly szerepet játszanak a létesítmény működésének szüneteltetésében gazdasági tényezők is. A versenyúszókat ezzel együtt támogatják. 

A zárva tartás elsődleges oka a járványhelyzet, de az uszoda fenntartási költségei sincsenek arányban az uszoda használatában érin-tett sportegyesületek igényeivel – mondta el a Balatoni Krónika legfrissebb számában Csótár András, az önkormányzat Emberi Erőforrások Bizottsága elnöke.

A létesítmény alapvetően tanuszoda, azért épült, hogy – a tankerület támogatásával – az oktatási és nevelési intézmények diákjai, valamint az óvodások számára az úszás oktatását biztosítsa. Mindez kiegészült azzal, hogy a szabad sávokban a város lakói és a sportegyesületek is használhassák az uszodát. A tankerület a szóban forgó időponttól a járványhelyzet kockázata miatt nem engedi az úszásoktatást, és az ovisokat sem engedik a medencébe. Az előzetes felmérések alapján kiderült, hogy az érintett keszthelyi sportegyesületek is nagyon kevés óraszámban tartanának igényt a létesítmény használatára. Az igények abszolút nincsenek arányban az uszoda fenntartási költségeivel.

– fogalmazott. A tanuszoda fenntartása, üzemeltetése hetente mintegy egymillió forintba kerül. Csótár András azt mondja: a tanuszoda önkormányzati fenntartású, míg a környéken nyitva tartó uszodák – így például a sümegi is – állami fenntartásban működnek. A keszthelyi önkormányzatnak azonban járványhelyzetben prioritásokat kell felállítania – beleértve az uszoda üzemeltetését is, ami havonta több mint négymillió forint. Mivel az ovisok és iskolások nem úszhatnak, és a város lakóinak sem teszi lehetővé a jogszabály az uszoda látogatását, amiatt a néhány versenyző miatt – akik közül sokan nem is keszthelyiek – nem tudják kinyitni az uszodát, helyette átvállalják az utazásuk költségeit.

Arról is beszélt: a 21 városi sportegyesület összesen 16 millió forint támogatást kap.

Tisztában vagyunk vele, hogy a sportegyesületek nehéz helyzetben vannak, az úszók pedig még inkább, hiszen számukra, a működésükhöz elengedhetetlen egy uszoda, de a létesítmény heti egymillió forintos működtetési költségének finanszírozását ilyen csekély igény mellett nem teszi lehetővé a város költségvetése. Most a nagyobb közösség érdekeit érintő kérdésekre kell fókuszálnunk, a forrásokat a kötelező feladatok ellátására és a járványhelyzet okozta problémák kezelésére, a védekezésre kell fordítani. Szükség van arra a több tízmillió forintra, amibe az uszoda üzemelése hosszabb távon kerülne. Hangsúlyozom azonban, hogy elsősorban nem gazdasági, hanem járvány-egészségügyi kérdésről van szó. 

– tette hozzá. Kifejtette: a segíteni akarás mindig megvolt és ma is ott van a bizottság céljai között. Úgy segítik az állami fenntartású sümegi uszodában készülő versenyúszókat, hogy az egyesületnek plusztámogatást nyújtva megtérítik az utazási költségeiket.

Csótár András kijelentette: ha a vírushelyzet megszűnik, az uszodát az önkormányzat a tankerület újbóli hozzájárulásával újra megnyitja.