Gálaestet rendeztek a hátrányos helyzetű fiatalokért Veszprémben (veol.hu)

– Nagy öröm számunkra, hogy a pandémia ellenére meg tudtuk szervezni immár tizen­harmadik gálánkat – mondta a veol.hu-nak szombat esti esemény előtt a Hangvillában rendezett sajtótájékoztatón Molnár Roland, a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke.

Az egyesület legfőbb motorja a köszönet szavaival kezdte; a hálás mondatokból jutott a támogatóknak, barátoknak, ugyanakkor bejelentett újabb kezdeményezéseket is. Eszerint két laptopot adtak át az est folyamán két középiskolásnak, de szó esett a megyei kormányhivatal felajánlásáról is, amely harminc számítógépet ajánlott fel a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Készül az egyesület kívánságteljesítéssel, és lesz olyan kezdeményezésük is, amely száz család karácsonyát szeretné majd szebbé tenni. Molnár Roland örömmel újságolta azt is, hogy ebben az évben eddig 2,2 millió forintot osztottak szét a megyeszékhely fiataljai között, leginkább középiskolásoknak.

Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora azzal kezdte, hogy ezt a hagyományos rendezvényt hosszú évek óta a Pannon Egyetem aulájában tartották meg, azonban a pandémia ezt keresztülhúzta idén, hiszen a jogszabályok miatt erre most nem volt lehetőség. A járvány nem könnyíti meg az egyesület munkáját, ennek ellenére ebben az esztendőben több esemény megvalósulhatott, így a bál is. Úgy vélte, hogy a pandémia növelte az egyesület szerepét, mert sok családnak okoz és okozott gondot a kialakult helyzet, ezért a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület tevékenységére még inkább szükség van.

Kovács Áron önkormányzati képviselő szintén az egyesület példaértékű munkáját emelte ki mondandójában, ráadásul egy lassan második esztendeje tartó világjárvány sem tántorítja el őket abban, hogy segítsenek, fejtette ki.

Tenk Tamás, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány kuratóriumának elnöke végezetül egy érdekes dolgot emelt ki: munkája kapcsán a legvédtelenebbek, új- és koraszülöttek között dolgozik, de bármilyen hihetetlen, a vírus elkerüli őket, nincsenek megbetegedéseik. Megköszönte az egyesület vezetésének, hogy a legkeményebb hetekben is lehetőséget találtak arra, hogy az adományozás, a segítségnyújtás ne álljon le.