Fuss, fotózz, mosolyogj – jótékonysági futóverseny Paloznakon

Mintegy 160 futó részvételével a tájház előtt indították el, csodálatos balatoni panorámával övezve, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány szervezésében azt a futóversenyt, melynek célja, hogy támogassák a kezelés alatt álló leukémiás gyermekeket. A nevezési díjból közel 800 ezer forint jött össze.

Sárospatak után Paloznak adott helyszínt a futóversenynek. A résztvevőket Halas Adelaida közművelődési asszisztens köszöntötte a tájház udvarán, ahol már szép számmal gyülekeztek a futók – közölték az Együtt Paloznakért Facebook csoportban.

A futók 5 és 10 kilométeres távokban nevezhettek. Az útvonalon több fotó pont is kijelölésre került, ezeken a pontokon készültek el az úgynevezett Mosoly fotók, amelyek motiválják és erőt adnak a most kezelés alatt álló gyerekeknek és családjaiknak. A nevezési díj tartalmazta a mosolygós pólót, az érmet és a fotó pontokon kapott frissítőt.

Szabó Gergely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket, miután korábban Sárospatak adott otthont a jótékonycélú futóversenynek. Elmondta, hogy csodálatos, egyben szívmelengető érzés Paloznakon lenni. Örömét fejezte ki, hogy egyre több gyermek gyógyul meg, majd átadta a fáklyát Polgárdy Imrének a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökének. Hangsúlyozta, hogy a láng, a gyógyulás lángja, amely ott él a gyermekek lelkében és szívében. Reméli, hogy jövőre nem csak négy megye csatlakozik ehhez a jótékonycélú kezdeményezéshez, hanem az ország tizenkilenc megyéje.

Polgárdy Imre szerint jó döntés volt a szervezők részéről, hogy Veszprém megyét Paloznak képviseli, mely a Balaton egyik ékszerdoboza, a megye egyik legszebb települése. Kiemelte az alapítvány munkatársainak példaértékű, önzetlen segítségét, hogy ez a rendezvény létrejöhetett. Megköszönte a futóknak, hogy a rekkenő hőség ellenére vállalták a futóversenyt és nevezési díjukkal támogatták az alapítványt.
Hetey Attiláné a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja lapunknak elmondta, hogy 31 évvel ezelőtt jegyezték be az alapítványt, azzal a céllal, hogy támogassák a leukémiás gyerekeket. Akkoriban mindössze 30 százalék esélye volt egy gyermeknek, hogy meggyógyuljon a leukémiából. Ez az arány szerencsére mára megfordult, egyes betegtípusoknál már a 90 százalékot is meghaladja. Magyarországon évente mintegy 230 új gyermekkori rosszindulatú megbetegedést regisztrálnak az Országos Gyermektumor Regiszter adatai alapján.

Míg a múlt század közepén a leukémiás gyermekek szinte kivétel nélkül életüket vesztették, napjainkban, az új protokollok kidolgozásának és a kemoterápiás szerek fejlődésének köszönhetően, a gyógyulási ráta ugrásszerűen megnőtt. Sajnos még a közel 80 százalékos öt éves túlélési arány ellenére is a gyermekhalandóság okai között a második helyen szerepelnek. A gyermekkori daganatok kezelésében a cél a teljes gyógyulás elősegítése. A terápia három fő pillére a kemoterápiára, a sugárkezelés és a sebészet mellé felsorakoztak a daganatos betegségek molekuláris vizsgálatok alapján fejlesztett célzott kezelési módszerek.

A jótékonysági futóverseny Győrben folytatódik szeptember 18-án, majd október 24-én Hortobágyon ér véget. A szervezők bíznak abban, hogy minél többen csatlakoznak hozzájuk, ezzel is támogatva a leukémiás gyermekeket.