Forgalommal szemben haladt az M7-esen autójával egy férfi

Vádemelést javasolnak a rendőrök egy 75 éves szőlősgyöröki lakossal szemben, aki a nyomozás adatai szerint szándékosan haladt a forgalommal szemben az M7-es autópályán szombaton éjszaka.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi 2017. március 10-én 23 óra körül az Budapest irányába közlekedett a sztrádán, amikor megfordult és szándékosan a menetiránnyal szemben kezdett haladni. Nem sokkal később Balatonboglár térségében a 142. kilométerszelvényben összeütközött egy járműszerelvénnyel. A baleset következtében az autó sofőrje – az orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, míg a járművekben anyagi kár keletkezett. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, amely során tettére nem tudott magyarázatot adni.

A balesetvizsgálók az eljárást a napokban befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldték.