Fonyód folytatja buszmegállói felújítását (fonyod.hu)

Fonyód képviselő–testülete saját forrást különített el, hogy a buszmegállók felújítását, az egységes szerkezetű és arculatú, modern építmények létesítését idén is folytathassa a városüzemeltető cége, kivitelező vállalkozó bevonásával.

 

2016-ban nyolc darab ilyen buszváró létesült Fonyódligettől Bélatelepig, amelyek nem csak környezetükben, megjelenésükben szépültek meg, hanem belső, informális tartalmat is szolgáltatnak.
Ezt a koncepciót folytatva, 2017-ben újabb hat darab buszváró épül.
Nemsokára az alábbi buszmegállók is felújítva várják az utazókat:
– a Fő utcában kettő (a Polgármesteri Hivatal előtt és az utca déli végén),
– a Szent István utca – Bézsenyi utca sarkán,
– az Orvosi rendelővel szemben,
– a Testvérvárosi Parknál,
– a József utcában ( a Református Templommal szemben).