Fonyód a tél balatoni fővárosa szeretne lenni

Eddig nem jelentett konkurenciát a Balaton befagyása, a téli jelenség miatt többen utaznak most a régióba, ami igen jót tesz a Balaton négyévszakossá tételének – nyilatkozta Tóth Balázs, a Fonyódi műjégpálya önkormányzat által megbízott üzemeltetője a HírBalatonnak. A vállalkozó összefogott a helyi vendéglátósokkal, helyi mozival, és pörgetik a programokat, hogy Fonyód kiérdemelje a tél balatoni fővárosa nevet. Ha lesz Balaton-Átcsúszás aktív szerepet kívánnak vállalni abban is.

                                                                                                                                     (Fotó: Facebook/Fonyódi Műjégpálya)

 

Tóth Balázs a Balaton egyik nagy ötletgyárosa, aki Balatonlellén élve már több mindent megvalósított (téli vitorlásversenyt indított, a déli part első kis műjégpályáját saját erejéből hozta létre tíz éve, stb.), azonban a lellei önkormányzattal nem tudott megegyezni egy nagyobb műjégpálya megvalósításáról. Márpedig a négyévszakos Balaton egyik élharcosa, „A Balaton télen-nyáron menő!” szlogen kitalálója.

Így hozta a sors, hogy a fonyódiak karolták fel az újabb ötleteit, és tavaly először, beindítottak egy kisebb műjégpályát a kikötő melletti Vigadó téren, amit idén közel 500 négyzetméteresre bővítettek.

A téren működő szolgáltatók nyitva vannak, időnként nyári forgalmat bonyolítva – számolt be Tóth Balázs, aki több rövid videót is készíttetett a fonyódi lehetőségekről, bemutatva a téi Balatont is. Itt latható a legfrissebb:

 

Azt mondja, idén jóval több programot, attrakciót csinálnak, és akciókat is bevezettek – a vendéglátósok felajánlásainak is köszönhetően -, amitől sokkal több a vendég, mint tavaly volt. „Nyilván azért is, mert a befagyott Balaton idén több embert vonz. Vannak, akik lejönnek megnézni a tavat, sétálnak a jegén, de korcsolyázni a műjégpályára jönnek” – mesélte, miért nem csökkent a forgalma a tó befagyása ellenére.

Tóth Balázs a társadalmi felelősségvállalásnak is nagy híve, így kezdeményezésére az önkormányzat ingyen korcsolyázási lehetőséget biztosít a helyi iskolásoknak és a somogyvári gyerekotthon lakóinak is.

Mint kifejtette, nem mondaná a megnövekedett népszerűsége ellenére sem, hogy közvetlenül kifizetődően lehet működtetni a műjégpályát, de közvetve – reklámértékben, adóforintokban, vagy a helyi vállalkozásokon keresztül – biztos, hogy megéri a településnek.

A tervek szerint február 28-ig lesz nyitva a fonyódi műjégpálya. A jelenlegi időjárás előrejelzések azt mutatják, ennek nem lesz akadálya. A műjégpálya üzemelését ugyanis 12-15 Celsius fogig lehet csak biztosítani.

A kérdésre, hogy nem akarták-e visszacsábítani Balatonlellére, Tóth Balázs elárulta, történt megkeresés, hogy mégiscsak csinálhatna ott is önkormányzati műjégpályát. Ez szívügye lenne, de ő nem felejti el, hogy Fonyód megbízott és megbízik benne. Ezért ameddig itt igényt tartanak rá, addig itt üzemeltet telente műjégpályát – tette hozzá.