Folytatódnak a fejlesztések Balatonfenyvesen (Balatoni Futár)

Az üdülőrégió legrégebb óta hivatalban lévő polgármestere, Lombár Gábor szerint a balatoni önkormányzatok kettős szorításban próbálnak megfelelni kötelezettségeiknek: az ingatlantulajdonosok mellett a településükre látogató turisták igényeinek is meg kell felelniük, különben elveszítik piaci pozíciójukat.

Lombár Gábor így nyilatkzott erről a Balatoni Futárnak:

– Közel három évtizedes településvezetői tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy e két követelmény miatt óriási nyomás nehezedik a helyi képviselő-testületekre. Az állandó lakosság komfortérzetének biztosítása mellett mi vagyunk a letéteményesei a turisztikai alapinfrastruktúra megteremtésének is. Úgy gondolom: ehhez biztosítani kell a megfelelő önállóságot és a kívánatos jogszabályi hátteret is. A járványveszély miatt azonban több fontos bevételi forrásról kellett lemondanunk, s most már csak abban bízhatunk, hogy kiemelkedő idegenforgalmi szezon vár ránk. Megnyitottuk strandjainkat, ám változatlanul kétségeink vannak afelől, miként tudjuk a térítés nélkül igénybe vehető fürdőhelyeken a biztonsági előírásokat betartatni, mennyiben számíthatunk a vendégek és a szolgáltatók partneri együttműködésére.

– A bizonytalansági tényezők ellenére maximális erőfeszítéssel készültünk a nyárra, s ehhez anyagi forrásokat is tudtunk biztosítani. Eredményesen kandidáltunk a Balaton Fejlesztési Tanács és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatain: előbbi szervezet támogatásával jelentős felületen térköveztük le a strandi sétányt, míg az MTÜ által átutalt összegből vizesblokkokat építettünk, korszerűsítettünk, baba-mama szoba létesült, biztonságosabbá tettük a lejárókat, s a rendkívül népszerű csúszda is megújul a szezont követően.

– Nem kapcsolódik közvetlenül az idegenforgalomhoz, de lényeges beruházás: a közvilágítás teljes rekonstrukciója során közel kétezer armatúrát cserélünk ki. Folytatódik és az év végéig befejeződik a csapadékvíz elvezetés második ütemének programja: a teljes költség meghaladja a háromszázmillió forintot. Költségvetésünkben természetesen már beruházásokat terveztünk – ezek kivitelezésére azonban csak a pénzügyi konszolidáció után kerülhet sor.