Folytatódik az egyéni tókerülés (veol.hu)

Január elején folytatódik a Privát Ultrabalaton elnevezésű futósorozat, amelynek 2021-es első résztvevője már második alkalommal kerüli meg a tavat a rendezvény keretein belül- írja a veol.hu.

 

A Privát Ultrabalatont idén tavasszal hívták életre, a sorozat létrejöttét kényszerűség szülte, ugyanis a koronavírus-járvány miatt számos megmérettetést töröltek vagy halasztottak későbbre a futóknál.

Így járt a rendkívül népszerű Ultrabalaton is, amely tavaszról őszre került. Sokan nem akartak fél évet várni kedvenc viadalukra, így a rendezőség úgy döntött, hogy szervezett formában, de egyénileg is megszervezi a Balaton-kerülést.

A 221 kilométeres, meghatározott szabályokkal rendelkező kihívás első résztvevője Takács Krisztián volt, aki májusban szűk 30 óra alatt teljesítette a Balatonfüredről induló és oda célba érkező versenyt.

A Privát Ultrabalaton 2021 második napján folytatódik, január másodikán ismét Takács Krisztián áll rajthoz. Rajta kívül már tizenegyen jelezték indulási szándékukat, de vannak még szabad időpontok a sorozat jövő évi naptárában.

A megmérettetés rekordját jelenleg Bódis Tamás tartja, a kiváló ultrafutó 19 óra kilenc perces (űr)idővel ért célba júniusban.

A 2020-as évben egyébként összesen heten teljesítették a kihívást, amelyet néhányan feladni kényszerültek, mások pedig a járványhelyzet hozta korlátozások miatt elhalasztották futásukat- számol be a veol.hu.