Folytatódik a településfejlesztés Balatonmáriafürdőn (inforegio.hu)

Az elmúlt években számos infrastrukturális beruházást hajtott végre Balatonmáriafürdő önkormányzata, a fejlesztések hasonló ütemű folytatását készítette elő ez évre is az önkormányzat. Az idei munkálatok zömmel a faluközpontra és a strandokra koncentrálódnak, állami beruházásban pedig a kerékpárút felújítási program érinti a települést. 

Egyelőre minden az ütemezés szerint halad, s ha a koronavírus járvánnyal összefüggő esetleges újabb intézkedések, problémák nem szabnak gátat, akkor tudjuk tartani a tervezés szerinti határidőket – mondta a folyó munkálatokról az inforegio.hu-nak Galácz György polgármester.  Közterületeket, utakat, járdákat, strandokat, épületeket újítottak fel az utóbbi években, korszerűsítették a település csapadékvíz-elvezető rendszerének nagy részét, olyan fejlesztések történtek, melyekkel a mindennapi életüket tettük komfortosabbá. Hasonló tartalmú a folytatás is – tette hozzá.

A Faluközpont egy részén, a Rákóczi utcában a Nyugati Övcsatorna és a körforgalom között jelenleg a közmű felújításokat végzik. Új vízhálózat épül, s minden ingatlanon elérhető lesz a vezetékes gázszolgáltatás is. Az elektromos hálózat a földfelszín alatt kerül kiépítésre. Mindezek befejezésének a határideje május vége.  A nyári szezonban ugyanezen a központi területen ideiglenes útburkolat helyreállítások elvégzését tervezik, egyirányú forgalmi rend lép majd érvénybe. Ezen a szakaszon már az új közvilágítási lámpák fognak világítani.

Terveik szerint, szeptember 1-én megkezdődik a sétány, útburkolat, parkolók kialakítása, utcai bútorok kihelyezése. A nyár folyamán zajlik a közbeszerzési eljárás, az ajánlatok alapján választanak kivitelező céget.

Napirenden van a központi strand fejlesztése is, erre pályázatot nyújtottak be a Magyar Turisztikai Ügynökséghez, attrakciókat és szolgáltatásokat részletező tartalommal. Az elnyert 70 millió forint támogatás a tervben megfogalmazottakra csak részben nyújt fedezetet. A kapott pénz kizárólag a szociális blokk, öltözőfülkék és tájékoztató táblák elkészítésére lesz fordítható. Jelenleg ennek szellemében dolgozzák át a műszaki terveket, a kivitelezésre idén ősszel kerülhet sor.

Galácz György elmondta még, hogy a települést érintő állami beruházás révén a kerékpáros turizmus feltételei javulnak, s ez is folyamatban van már. A Nemzeti Infra­­struktúra Fej­lesztő Zrt.-vel történt előzetes egyeztetés alapján a balatoni kerékpárút felújítása program 2019 végén a térségben is elkezdődött. Ebben az ütemben Balatonmáriafürdőtől Balatonboglárig a nem engedélyköteles szakaszok felújítását végzik most. Balatonmáriafürdőn a Hullám, a Dózsa György és a Vilma utca vonalon kerül sor erre. A szezonban már az új útburkolatot használhatják a bringások is – írja az inforegio.hu.