Folyamatosan fejlődik Felsőörs (veol.hu)

Gyarapodó, fejlődő település Felsőörs, mely kitűnő közösséggel és kiváló természeti adottságokkal rendelkezik, hangsúlyozta Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő. Szabó Balázs polgármester büszkén beszélt eredményeikről.

Egészséget, békességet, szeretetet, egyetértést kívánt az új esztendőre a több mint 2000 lakosú településnek Kontrát Károly. A képviselő kiemelte, gazdag leltárt tud felmutatni a település, mely a közös munka eredménye. A sikerek Európában bárhol megállnák a helyüket, látszik, lehet számítani Magyarország kormányára, a térség képviselőjére, a falu vezetésére, a testületre, a helyiekre. Reményei szerint a további célokat is az említettekkel sikerül majd megvalósítani. Beszélt a Magyar falu programról, mellyel hatalmas források állnak a kistelepülések rendelkezésére. Kiemelte az átadás előtt álló többfunkciós közösségi teret, mellyel nem csak az iskola bővül, hanem az épület alkalmas lesz sportra, közösségi rendezvényekre is. Kontrát Károly a pandémia apropóján aláhúzta az oltás jelentőségét, reményei szerint együtt sikerül legyőzni a járványt, mely sok szomorúságot, nehézséget okoz.

Szabó Balázs polgármester köszönettel beszélt az felsőörsi emberekről, akik hozzájárultak a kiemelkedő eredményekhez. -Hiszem, hogy ezzel gyarapodik közösségünk anyagiakban, szellemiekben és erősödik az összetartozás, a lokálpatriotizmus, fogalmazott. Felidézte az elmúlt négy év fejlesztéseit, melyekben meghatározóak a hazai források, a Magyar falu program pályázatai és Kontrát Károly képviselő segítsége. Aláhúzta a 2019 őszére elkészült, 21. századi igényeknek megfelelő községházát, ahol külső és belső felújítás, világítás korszerűsítés történt.

Kormányzati és önkormányzati forrásból bölcsőde épült, nemsokára átadják a tornatermet. Építettek kerékpárutat, vettek traktor kiegészítőkkel, a bicikliútnál növényeket ültetnek. Eszközöket vettek az orvosi rendelőbe, segítik az időseket. Belügyminisztériumi támogatással felújították a Csalogány utcát, és új utakat is építettek, ahol az önkormányzat kiépítette a közvilágítást. Kiemelten kezelték a zöld és közterületeket, a parkokat, ültettek virágokat, fákat. A hungarikum pályázaton 3 milliót nyertek értéktárra, programokra, csatlakoztak az Európa Kulturális Fővárosa 2023-hoz, támogatják az utcazene fesztivált. A jövőben szolgálati lakást építenek az óvodánál, megújítják az óvodai játszóteret, folytatják a csapadékvíz elvezetést, átépítik a civilház színpadát – írja a veol.hu.