Főleg vízpartokon lett jobb biciklizni 2020-ban (mti)

Az idén befejeződött kerékpáros fejlesztésekkel teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó, folytatódott a Budapest-Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése – közölte az MTI-vel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

 

Az ITM közleményében kiemelte: a külterületi szakaszokból mostanra már több mint ezer kilométer van állami kezelésben, egyebek mellett ez tette lehetővé a világító kerékpárút tesztüzemének elindítását Esztergomnál.
A fővárostól a Balatonig vezető kerékpáros útvonal Etyekig tartó, első szakaszán a Budaörsöt, Törökbálintot és Biatorbágyot érintő, építési engedély nélkül elvégezhető munkálatok értek célba – ismertette az ITM.
Pest megye egyik fontos közlekedésfejlesztési projektje készült el az EuroVelo 6 nemzetközi hálózat részét képező kerékpárút-szakasz megépítésével Budapest és Szentendre között, a Duna mentén – tették hozzá.
A Balatoni bringakör átfogó fejlesztéséről azt írták, a déli parton több mint 26, az északin közel 20 kilométeren haladt előre. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban Zamárdi és és Balatonmáriafürdő között újultak meg a főként lakóutcákat érintő szakaszok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Balatonkenese és Balatonszentgyörgy között tett rendbe hat szakaszt, Veszprém és Zala megyében.
Az ITM szerint az országos közútkezelő közreműködését az tette lehetővé, hogy a kormány 2018-tól bevonta a társaságot a meglévő kerékpárutak színvonalas fenntartásába. A Magyar Közút az elmúlt években több mint 1000 kilométernyi külterületi, főutakkal párhuzamos kerékpárutat vett át kezelésbe az önkormányzatoktól. A cég mérnökségi hálózatára és szakembereire építve magasabb színvonalon, megbízhatóbban, egységes szempontok szerint tudja ellátni a fenntartási feladatokat – mutatott rá a tárca.
A társaság a Balaton mellett a Fertő-tónál is javította a kerékpáros közlekedés helyzetét a Fertőszéplak-országhatár szakasz felújításával.
A Magyar Közút elsőként Esztergomnál, a Duna-menti kerékpárúton építette ki a világító kerékpárutat. Kísérleti jelleggel 230 méteren kevertek speciális szemcséket a burkolatba, amelyeket a nap fénye feltölt, az így kezelt felület világít a sötétben. Az innovatív technológia alkalmazásával a közlekedés biztonságának romlása nélkül takarítható meg a közvilágítás kiépítésének költsége, a lámpák energiafogyasztása és fényszennyezése.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: a kormány a közlekedés zöldítése érdekében folyamatosan fejleszti a hazai kerékpáros infrastruktúrát. A környezetkímélő és egészséges biciklizés vonzerejének növeléséhez elengedhetetlen, hogy a munkába, iskolába járáshoz és a hétvégi kirándulásokhoz, nyári túrákhoz is jó minőségű, biztonságosan használható utak álljanak rendelkezésre – tette hozzá. Arra is kitért: 2020-ban 85 kilométernyi kerékpárút épült vagy újult meg a NIF és a Magyar Közút beruházásaiban,  8,5 milliárd forintból. Az önkormányzati projektekkel is számolva idén mintegy 150 kilométernyi új szakasz létesült, mintegy 15 milliárd forintból.