Fókuszban a kerékpáros turizmus a balatoni vasúti és Volán fejlesztéseknél

A korábbi évek szolgáltatási színvonalának javítása után, idén is jól érzékelhető fejlesztések teszik vonzóbbá, kényelmesebbé a vasúti utazást, illetve új turisztikai ajánlatok is az utasok rendelkezésére állnak. A Dunakanyarban és a Bakonyban elkezdődött újítás után, májustól több fejlesztés is várja az utasokat. A kerékpáros turisták könnyebb utazása érdekében a Tisza-tóhoz vezető mindhárom vasútvonalon bővíti kínálatát a MÁV-START. A tavalyi év egyik sikerterméke a Balaton24 és Balaton72 napijegyek újból elérhetők lesznek május 1-től.

A vasúttársaság minden évben kiemelten készül a nyári balatoni utasforgalom minőségi kiszolgálására. A szolgáltatásokat az elmúlt években a lehetőségeihez mérten folyamatosan fejlesztette, melynek hatására a balatoni utasforgalom évek óta növekszik. A koronavírus-járvány miatt a tavalyi nyári szezonban az utasszám a korábbi évekhez képest ugyan alacsonyabb volt, de így is több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez.  Rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást. Idén nyáron valószínűsíthető, hogy az átoltottság előrehaladásával, illetve a járványügyi korlátozások enyhítésével, feloldásával a hazai turizmus és az ezzel járó mobilitási igény ismét magas lesz.

Május 1-jétől újra elérhetők lesznek az egy, illetve három napra szóló, korlátlan utazást biztosító Balaton24 és Balaton72 napijegyek, melyek a MÁV-START történetének legsikeresebb nyári termékei lettek tavaly, közel 17 ezer utas váltotta meg azokat.  A napijegyekkel a Balaton partján, a Tapolca-Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton közlekedő vonatokon, valamint a Balatonfüred és Tihany között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni.

A jegyek ára a tavalyival megegyező, a Balaton24 napijegy 990 forintért, 26 éven aluliaknak 660 forintért; a Balaton72 jegy 2490 forintért, 26 éven aluliaknak 1650 forintért lesz elérhető. Az egy és a három napos jegyek megvásárolhatók a MÁV-START pénztáraiban, a MÁV applikációban, a Balaton24 jegyek továbbá az Elvirán és MÁV-START egyes jegyautomatáiban is – közölte a vasúttársaság.