Együtt alkottak értelmi fogyatékossággal élő és ép fiatalok a Lámpás ’92 Alapítvány Kárpát-medencei képzőművészeti sorozatának legújabb állomásán a hévízi általános iskolában.
A Csendes csodák címet viselő műhelymunka megnyitóján az Illyés-iskola zenét tanuló diákjai csillantották meg tehetségüket, majd Csepregi Mária igazgató arról beszélt, ez a program a gyerekek érzékenyítésének is kiváló eszköze, s persze jól szolgálja a tehetséggondozást – tudósított a zaol.hu. Az iskola vezetője arra hívta fel a figyelmet, mindenki tehetséges valamiben s lehet benne pozitív értéket találni, „csak egy pillanatra meg kell állnunk, egymás felé fordulnunk, s akkor meglátjuk a másikban a csendes csodát”.
Papp Gábor, Hévíz polgármestere szerint e felemelő program is azt bizonyítja, „mai társadalmunkban hatalmas szükség van az érzékenyítésre, a szemléletformálásra”. Vagyis arra, hogy megtanítsuk gyermekeinknek: az, hogy valaki eltér a nagy átlagtól bármilyen módon is, nem lehet alapja kirekesztésnek, vagy akár élcelődésnek, netán érzelmi, fizikai bántalmazásnak, szögezte le.
A városvezető kiemelte: szükség van arra is, hogy „sérült embertársaink valóban méltó helyet foglalhassanak el abban a társadalomban, amelynek szerves és hasznos tagjai”, s ebben mi, ép emberek nyújthatunk segítséget – elfogadással, empátiával, odafordulással.
Varga Zoltán, a Lámpás ’92 Alapítvány elnöke elmondta, közhasznú szervezetük immár harminc éve azért dolgozik, hogy fogyatékossággal élő fiataloknak nyújtson „kiscsoportos, családias ellátást”, sokaknak a foglalkoztatását is biztosítják, két évtizede pedig a képzőművészet lehetőségeivel adnak arra lehetőséget, hogy védenceik megmutassák különleges világukat.
Emlékeztetett, e sorozat két éve Keszthelyről indult, s ebben gyakran összekapcsolnak különféle művészeti ágakat: fiataljaik sokszor zenére alkotnak.
Kiss László esperes-plébános arról szólt: Istentől mindenki kapott valamilyen talentumot, s az élet is azt bizonyítja, mindenki jó valamiben, csak ezt meg kell találni és segíteni, hogy a tehetség kibontakozzon. László atya elárulta, az itt született alkotásokat december elején a Szentlélek-templomban kiállítják, ahol a hívek megcsodálhatják majd a csendes csodákat.