Fogatokkal a Balaton-felvidéken (taximagazin.hu)

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, önkormányzatokkal, a Magyar Pálos Renddel és a lovaskocsis gazdatársaival karöltve hat éve kezdte el a fogattúrák szervezését.

Az autós turisták számára feltétlenül, de még a környéken minden évben nyaraló és kiránduló turistáknak is sikerül mindig valami újat mutatniuk, hiszen soha nem a bevált és ismertebb útvonalakon közlekednek. Hatnapos programsorozatuk alatt a Káli-medencén, Badacsonyon, Csobáncon át a Művészetek Völgyéig fogatokkal poroszkálnak a dűlő-, szekér- és szőlőutakon.

„Egy afrikai anekdotában a fekete kontinensre utazó vándornak azt mondják a helyiek, hogy ne haladjanak ilyen gyorsan, mert a lelkük nem bírja követni a tempót. Mi is odafigyelünk erre: olyan sebességgel hajtunk a célállomások között, hogy lélekben megnyugtató legyen ebben a felgyorsult világban” – mondja el a polgármester, majd hozzáteszi: az egész napos lovaskocsis kirándulások alatt félóránként szünetet tartanak, hogy megálljanak egy-egy természeti látnivalónál, egy kiállításnál, egy emlékhelynél, egy épített örökségnél vagy éppen egy jópofa kiskocsmánál. Napközben igyekeznek táplálni a testet, emiatt pedig különböző minőségi kézműves borokat, pálinkákat és ennivalókat kínáló vendéglátóhelyeket ejtenek útba. Esténként ezzel szemben a szellemet látják el élelemmel verses, prózai műsorokkal, előadásokkal és elmélkedésekkel. És mint hangsúlyozza, még akik korábban azt gondolták, hogy ismerik a Balaton-felvidéket, azok is mindig megjegyzik a fogattúra végén, hogy ilyen perspektívából, ilyen mélységében és szépségében még sohasem látták. A fogatos élménytúrák talán legnépszerűbb túráit, a Fogatos Zarándoklatokat minden évben június és augusztus végén tartják.

Nagyvázsonyban rendszeresen tartanak gasztrohétvégéket is, amelyek a fővárosban a baráti társaságok és céges rendezvények körében népszerű főzőiskolákhoz hasonlítanak leginkább. A programokat Szőke András színművész, humorista és filmrendező tartja, aki maga is a községben él, és elmélyedt ismeretekkel rendelkezik a kolostori népi gyógyászat és a késő-középkori gasztronómia területén, olyannyira, hogy a Veszprémi Érsekség kiállításának is egyik szakértője volt, valamint a Földművelésügyi Minisztérium is gyakran kéri hasonló tematikájú rendezvényein: igazi, autentikus alapanyagokból dolgozva, eredeti és minőségi fogásokat korabeli eszközökkel készít el a résztvevőkkel a Kinizsi vár tövében a barokk kor bakonyi ételvilágát megidézve. A borvacsorával fűszerezett esti programhoz szállást is biztosítanak, másnap pedig fogatokkal tematikus gyógynövénytúrákat szerveznek – többek között kiállításokat és kiskocsmákat is útba ejtve. (További információk a www.fogatos-elmenyek.hu weboldalon olvashatók.)

(14:07)