Festőművész, akiről utcát neveztek el Balatonfüreden (helloveb.hu)

Protiwinsky Ferenc, akinek életművét szépen kezeli és életben tartja szülővárosa, Balatonfüred, a tó egyik kiemelkedő festője, bár nevét még mindig talán kevesen ismerik. Pedig életútja és alkotásai egyaránt egyedülállóak.

1884. július 30-án született az akkoriban igencsak fejlődő balatoni fürdőtelepülésen, Füreden. Édesapja a Piros templom helyén álló Beszálló vendéglő bérlője volt – írja a helloveb.hu. 

Protiwinsky Ferenc nem folytatta a szülők mesterségét, rajztehetsége ifjúkorában kiviláglott, útja egyenesen az Iparművészeti Főiskolára vezetett, ahol 1904-ben végzett. 1903-ban már egy alkotása – síkdíszítmény terve – a párizsi világkiállításon vehetett részt. Csatlakozott Hollósy Simon szabadiskolájához, majd Münchenben telepedett le, de már 1907-ben festett balatoni alkotásokat. A tavi képek a Balaton-kultusz és a kisemberek című könyvben láthatók, megörökítette a Baross gőzöst a füredi hajóállomással, a tihanyi apátságot és a remetebarlangokat, a balatoni víztölcsért és a tavi vitorlás-szánokat. Ezt követően Münchenben a Bajor Királyi Festőakadémia növendéke lett, ahol kitüntessél végzett.

Az első világháború kitörésekor hazatért Füredre, több hazai tárlaton részt vett, Füreden az Erzsébet Szalonban is szerepelt 1920-ban. Ezután újból Münchenben alkotott, elsősorban festmény-másolatokat készített, de kiválóak arckép és zsánerfestményei is (ld. Müncheni öregasszony portréja). Bejárta Európát, végül – szívbajának kezeltetése okán – visszaköltözött szülővárosába.

Hazatérését követően a füredi Szépkilátás villában lévő műteremlakásban alkotott, ahonnan belátta a nagy tavat. Ebben az időszakban sok megrendelést kapott. Elsők között megfestette a füredi – 1928-ban felszentelt – neoromán katolikus templom freskóit és a tizennégy keresztút képeit. Elsősorban a balatoni tájat idézte meg képein, de portréfestőként – többek között Gidró Bonifác, tihanyi apátot, valamint Darányi Kálmán egykori miniszterelnököt szintén megörökítette – is igen sok megrendelést kapott. Portréi közül említésre méltó Kisfaludy Sándoré.

A Balaton Tihanynál, Balatonfüred a Tamás hegyről, Tihany a távolban, Vizimalom, Aszófői kőhíd, Bakonyi tájkép, Felhők, hullámok – ezek a legismertebb és legszebb tavi tájképei, különös, csendes, nyugodt hangulatúak, sajátos alkotások.

Füredi éveiben még akadt egy fontos megbízása:  Brázay Zoltán, a híres műgyűjtő és füredi villatulajdonos festette meg vele a reformkori Balatonfüredet bemutató freskót. Sajnos – mivel a villa 1948-tól pártüdülő lett – a kép többé már soha nem került elő, valószínűleg ideológiai okokból lefestették, befalazták.

A II. világháború kitörését követően megrendelései fogyatkozni kezdtek, ezért Protiwinsky életének utolsó éveiről meglehetősen keveset tudunk. 1942-ből még ismert egy nagyobb felkérése: ő restaurálta a füredi Kerek-templom képeit.