Fenyővásár: nem mindenhol drágul a fa (tvkeszthely.hu)

Több helyen is emelkedett a fenyőfa eddig sem alacsony ára, de vannak kereskedők, ahol továbbra is a tavalyi áron szerezhető be ez a termék. A legtöbb helyen méterárat alkalmaznak, de egyes kereskedők darabáron árusítják a karácsonyfának valót. A dömping egyelőre várat magára: egyelőre csak néhány helyen lehet fát kapni. Az 5-10 évig nevelt fenyők zömét Zala megyében termelik – tudta meg a tvkeszthely.hu.

Ebben a várvölgyi faiskolában körülbelül négy-ötezer fenyő van. A vállalkozó nem vágja ki előre a fákat a kiskereskedelmi forgalom számára, hanem a meghirdetett időpontban lehet kiválasztani a megfelelő méretűt, amit aztán a jövő héttől frissen lehet elszállítani a helyszínről. Így tartósabb is a karácsonyfa, nem utolsó sorban pedig olcsóbban is lehet hozzájutni. A nordmann, ezüst, douglas és kolorádó fákat darabáron, három és kilencezer forint között lehet megvásárolni.

„Szerintem mi azért tudjuk így nyomottabb áron adni, mint mint mondjuk egy viszonteladó, mert mi nem vagyunk rákötelezve arra, hogy beszerezzük valahonnét. Nálunk ugye már kiskora óta mi gondozzuk, foglalkozunk vele és nem kell szállítani, nem kell helyet bérelni, hanem itt adott minden, itt helyben van és nincsenek extra kiadásaink ezzel. Az őstermelők ezért vannak egy kicsit előnyben a viszonteladókkal szemben” – mondja Németh Péter östermelő.

A kereskedők többsége őstermelőktől vagy nagyobb termelő cégektől vásárolja a karácsonyfának valót. Az egyik keszthelyi nagyáruház parkolójában található fenyőárus a tavalyi tavalyi áron kínálja a fenyőfát. Az idei évben 10-20, de akár 30 %-kal magasabb árakkal is találkozhat a vásárló. A drágulás okát a piaci szereplők egyhangúlag a csapadékhiányos időjárás számlájára írják. Az idén a luc ára 2500-3000, az ezüst 4500-5000, a nordmann pedig 7-8000 forint körül várható folyóméterenként. A legjelentősebb forgalmat december huszadika körülre jósolják.

„Természet-tudatosabbak a vásárlók, talán ők is sajnálják kivágni a fenyőt” – az egyik keszthelyi, a karácsonyi ünnepkörre különösen fókuszáló, „Karácsonyi Csodaország” üzletvezetője, Kertész Gabriella annak kapcsán állítja ezt, hogy az idei műfenyő-forgalmuk a tavalyihoz képest eddig ötven százalékkal nőtt.

Ezek a termékek eléggé megosztják a vásárlóközönséget: többen amiatt utasítják el a műfenyő beszerzését, mert egyrészt elszáll az igazihoz fűződő varázs, másrészt a jó minőségű utánzat meglehetősen drága. Ezt viszont számtalan előny ellensúlyozza. Kertész Gabriella hozzátette: „A 3D-s megjelenítés nagyon szép és hasonlít mindenféle fenyőre. Nem kell befaragni, nem kell alatta porszívózni, nem kell a kocsinkat összepiszkolni, és akár két hónapig is így áll a fűtött lakásban. Eltárolhatjuk későbbiekben egy kartondobozban, de szép dísze lehet otthonunknak.”

Az említett, az élő fához legjobban hasonlító 3D-s karácsonyfák ára több tízezer forint, a nagyobbak száz és kettőszáz ezer forint közötti áron kaphatók. A vegyes, vagy 2D-s levelű termékek már pár ezer forintért is beszerezhetők az üzletekben. A fa illatának illúzióját illattermékekkel lehet pótolni.