Fenntartható tömegközlekedés a Balaton és a Bakony környékén is (veol.hu)

Kilencedszer rendezték meg a Kárpát-medencei Fentarthatósági Témahetet. A Föld napjához kapcsolódó, diákoknak szóló fenntarthatósági eseménynek a MÁV–VOLÁN-csoport visszatérő résztvevője, a programsorozaton idén három helyszínen várták a csoportokat. A nyitórendezvényen Hegyi Zsolt szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettes tartott beszédet a fenntartható tömegközlekedésről.

A témahét célja a fenntarthatósággal összefüggő ismeretek bővítése, a tanultak mindennapi gyakorlatban való megélése. A gyermekek már iskoláskorban megismerkedhetnek a fenntartható szemlélettel, a Föld védelmének fontosságával. Az idei rendezvény kiemelt témái a levegő és élővilága, a szabadidő, a körforgásos gazdaság, a hulladék és a fogyasztóvédelem, valamint a fenntartható fogyasztás volt – írja a veol.hu.

A rendezvényen való részvétellel a szolgáltató fő célja, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatívaként egyre többeket ösztönözzön az egyéni utazás kiváltására – hangzott el. A kerékpár és a közösségi közlekedés kombinációja az egyik legkörnyezetkímélőbb közlekedési mód, ezért nagy hangsúlyt helyeznek a társaságnál a kerékpárszállító kapacitás folyamatos növelésére, különösen a turisztikailag meghatározó területeken – így a Balaton környékén és a Bakonyban is.