Felújították a szigligeti keresztet (veol.hu)

Kigyulladt az első adventi gyertya Szigligeten, miután Szakács Péter plébános megáldotta az impozáns megjelenésű adventi koszorút. A résztvevők innen együtt vonultak át az úgynevezett „Baricz-kereszthez”.

A mai nap ünnep Szigliget életében, és nemcsak az advent kezdetére gondolok, hanem egy olyan eseményre, amely ritkán fordul elő településünk életében. Ritkán, de az önkormányzat, a Szigligeti Táj- és Településvédő Kör és az egyház összefogásával az utóbbi években egyre gyakrabban. Ez az ünnep pedig nem más mint az, hogy ismét felavathatunk egy megújított keresztet

– mondta Balassa Dániel polgármester.

Takács József gyűjtőmunkája révén a Baricz-kereszt történetéről is hallhattak a megjelentek, amelyet 1903-ban állítottak, s nevét arról a családról kapta, amely vigyázott rá, és hozzájárult ahhoz, hogy most ismét régi fényében ragyogjon. Demeter Éva, a Szigligeti Táj- és Településvédő Kör elnöke köszönetet mondott a családnak, az önkormányzatnak és külön Bodor István restaurátornak, szobrásznak, aki még pár órával az átadás előtt is dolgozott a kereszten. A folytatásban Szakács Péter plébános mondott áldást, majd közös imádságra kérte a megjelenteket. Az ünnepi esemény mécsesek gyújtásával zárult.

Advent első vasárnapján a sümegi plébániatemplomnál is kigyúlt az első gyertya.

Advent első vasárnapja az egyházi év szent kezdete. Amikor a várakozás is ünnep, mert biztosan eljön, akit várunk. Mert biztosan tudom, hogy megment, hogy szeret. Az adventi koszorú első gyertyájának pici fénye biztatóan jelzi, hogy jó helyen van a szívünk Istennél

– fogalmazott Nagy József főesperes-kanonok.

A rendezvényen a Sümegi Városvédő és -szépítő Egyesület adott műsort, amelyben közreműködött Pintér Zoltán, Dávoti Józsefné, Minoricsné Szabó Mária és Szabó Jánosné. A következő vasárnapon Sümegen Papp Lászlóné, a Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde vezetője gyújt gyertyát, közreműködik az ovi Napocska csoportja. A harmadik gyertyát Oszkai Réka, a Kisfaludy-emlékház igazgatója, a negyediket Végh László sümegi polgármester gyújtja meg. Az ünnepi program mindegyik vasárnap 16.30-kor kezdődik.