Pont ötven éve történt: felrobbant egy mozdony a fonyódi vasútállomáson

1970. február 21-én reggel, a fonyódi fűtőházi fordító mellett álló pakura tüzelésű mozdony vízhiány következtében felrobbant. Az elrepülő álló- és hosszkazán a 7. sz. főúton, az állomás kerítése mellett ért földet. A mozdonyvezető a baleset során életét vesztette – így ír az ötven évvel ezelőtti esetről a lococlub.hu. A vizsgálat egyértelműen a személyzet felelősségét állapította meg a baleset okaként.

A helyszínrajz szerint először 38 m megtétele után ért földet, a füstszekrény csőfal aljának jobb oldalával, majd innen tovább pattanva a mozdonytól számított 52 m-re, eredeti menetirányával szemben, az út jobb szélénél bal oldalára dőlve megállt. A fordító közelében lévő egykori pályamesteri iroda, amely ekkor a celldömölki pft. oktató helyisége volt, összedőlt. A közeli vontatási épületek fa szerkezeti elemei a robbanáskor meggyulladtak, a mozdonyból kiömlő pakura egy részével együtt. A közút másik oldalán lévő egyik családi ház tetőszerkezetét is megrongálta egy elrepülő lemezdarab, a házon 10-15 db cserép összetört.

A feljegyzések szerint a balesetben súlyosan megsérült a fűtő, akit a roncsoktól néhány méternyire találtak meg. Ő a balesetből felépült ugyan, de súlyos sérülései miatt rokkant lett.

A baleset körülményeinek laboratóriumi vizsgálata szerint a mennyezet kb. 600 °C-ra izzott fel, szakítószilárdsága az előírt 34-44 kg/mm2 helyett csak 9 kg/mm2 volt. A vizsgálat egyértelműen a személyzet felelősségét állapította meg a baleset okaként.

A sors iróniája, hogy a gép soron következő hat havi javítására 1970.02.20-án került volna sor. A fiókműhely túlterheltsége miatt azonban a javítást egy héttel eltolták. A gép beszerzésekor értéke 7 399 000 Ft volt, 1970-ben selejtre volt felajánlva. A balesetben sérült 1 663 000 Ft-ot érő roncsot végül 1970.06.12-én selejtezték.