Félmilliárdos blöff (nepszava.hu)

Pár éve igen örültek Balatonmáriafürdőn mikor kiderült, hogy több mint félmilliárdos beruházással egészségturisztikai centrum épül a településen, 14 új munkahelyet teremtve. Az Arkánum Medhotel megépült, de két éve nincs működési engedélye, mint magánklinikának, pedig a befektető erre a célra nyert uniós támogatást.

A wellness-szállodák és magánklinikák szolgáltatásait ötvöző projekt bekerült a Somogyon belüli uniós támogatású fejlesztések közé, a két évvel ezelőtti avatóünnepségen a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, Móring József Attila megyei fejlesztési biztos is megjelent, s hiánypótlóként emlegette az 524 millió forintból, egy romos-régi üdülő helyén megépült, 18 szobás Arkánum Medhotelt. A pénz 70 százalékát adta az Európai Unió. Tripkovics Zsolt, a hotel sebész-főorvos tulajdonosa a plasztikai sebészetet, a fogászatot-szájsebészetet, valamint az életmód tanácsadást jelölte meg fő profilként, és hozzátette: terveik szerint három év után az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által támogatott szolgáltatásokat is nyújt majd az intézmény.

A három évből kettő már eltelt, de a helyiek legnagyobb bánatára jelen állás szerint szemernyi esély sincs, hogy az impozáns épületben a társadalombiztosítás terhére gyógyulhassanak jövőre, ugyanis máriafürdői forrásaink szerint a medhotelnek nincs semmiféle egészségügyi engedélye, szimpla szállodaként üzemelt az elmúlt időszakban. Pedig a helyiek, valamint a szomszédos Balatonkeresztúr lakói igencsak bíztak az ígéretekben, s úgy számoltak, megoldódik a fogászati ellátásuk, nem kell a 15 kilométerre fekvő Marcaliba utazniuk többé.

– A tulajdonos bele is egyezett, a két önkormányzat fizette volna a bérleti díjat – magyarázta Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere. Csakhogy közben kiderült, a medhotel semmilyen orvosi tevékenységre nem kapott működési engedélyt. Megkerestük Tripkovics Zsolt tulajdonost is, aki annyit elismert, az engedélyeztetéssel akadnak gondok. Így egyelőre egy főként nyáron üzemelő szállodát kaptak a Balaton nyugati szélén élők, orvosra még várni kell.