Fél év sem kellett a tavalyi számok megdöntéséhez a balatoni halőrzésben (balatonihal.hu)

Hónapok óta nő a szabálytalankodáson kapott horgászok száma a Balatonnál, a májusi adatsor azonban a szakembereknek is okozott meglepetést: a halőröknek 123 esetben kellett feljelentést tenni a szabályszegések miatt- írja a balatonihal.hu.

Az enyhülő járványvédelmi korlátozások hírére úgy gondolták a szakemberek, hogy visszatér a horgászat rendje a régi kerékvágásba. Sokan csak teljesen felületesen olvasták el a horgászat feltételeit és nem figyeltek arra, hogy a horgászat szabályai nem változtak vagy, hogy egyáltalán vannak – fogalmaz a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt honlapján olvasható beszámoló.

A halőrzési helyzet ennek megfelelően alakult, 123 esetben tettek feljelentést horgászattal kapcsolatos szabályszegések miatt és ezzel az évben már 310-re emelkedett az eddigi összesített szám. Értelmetlen összehasonlítani az előző év hasonló időszakának számait a jelenlegi időszakéval, hiszen egy átlagos esztendőben nagyjából ennyi feljelentést készítenek a halőrök egész évben- írják.

Engedély nélkül harmincheten horgásztak és volt, akivel azon kellett vitatkozniuk a halőröknek, hogy a horgászat nem folytatható pusztán állampolgári jogon. Ketten még emellett más szabályszegést is elkövettek emellett. Nyolcan az állami horgászjegyük mellé nem váltottak területi jegyet és még nyolcan, akik behúztak arra feljogosító területi jegy nélkül.  Tíz horgász hagyta felügyelet nélkül a felszerelését.

A használható felszerelések számát huszonöten sértették meg, ebből egy-egy horgász már négy és öt bottal horgászott. Négyen kombinálták ezt más szabályszegéssel, volt, aki a három horgászbot mellett a méretkorlátozást és fogási napló vezetésének szabályait megsértette.

Tizenhat horgásznak kerülte el a figyelmét a méretkorlátozás, legtöbb esetben pontyoknál, de előfordult méreten aluli balin és csuka is. Tizenöten nem figyeltek arra, hogy hogyan kell a fogási naplót vezetni, zömében a beírt ponty darabszámmal takarékoskodtak. Négyen szerettek volna a darabszám korlátozás lehetőségénél több halat hazavinni, jellemzően süllőt.

A fajlagos tilalom ellenére négyen tartottak meg gardát, vagy kősüllőt. Ketten ebben a hónapban is merítőszákkal fogták az ívó keszegeket- foglalja össze a májusi szabályszegéseket a balatonihal.hu.