Fejlesztésekkel és újdonságokkal készülnek a szezonra Vonyarcvashegyen

Vonyarcvashegy vendégfogadása továbbra is a családokra fókuszál, a korábban már bevezetésre került heti családi belépőjegy mellett idén már elérhető lesz a napi családi belépőjegy is.
A Lido Strand idén is megújulva, egy új sétánnyal várja a vendégeket. A projekt az önkormányzat önerős beruházásában, helyi kivitelező által valósul meg.

A Bakonyerdő Zrt. valamint a Magyar Természetjáró Szövetség partnerségében egy négy évszakos menedékház és kilátó létesítése kezdődött meg a település nyugati részén található hegyi részen. A projekt befejezése 2020-ra valósul meg. A beruházással a településhez közvetlenül csatlakozó erdőterület legmagasabb pontján szigetüzemű energiaellátással megvalósuló négy évszakos menedékház épül panoráma terasszal, melynek részben üvegborítású padlózata a gerincről kinyúlik a völgy fölé. A tervezésnél kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatosságra, továbbá arra, hogy a fejlesztés lehetőség szerint akadálymentes, felnőtt- és gyermekbarát legyen, hogy minden korosztályt és célcsoportot kiszolgáljanak, valamint olyan infrastruktúra fogadja a látogatókat, amely lehetővé teszi és egyben ösztönzi a négy évszakos, „365 napos” túrázást.

Kép: vonyarcvashegy.hu

Vállalkozás tulajdonában álló Vonyarc Hotel is megújul a szezonra. A fejlesztés keretében megvalósul a napelemes és napkollektoros rendszer telepítése, szigetelés, nyílászáró csere, az emeleteken szobákhoz csatlakozó teraszok kialakítása. A nyílászáró csere az épület hőtechnikai mutatóit javítja, ezzel csökkentve az energiaveszteséget. A fűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése érdekében a gazdasági épületben található kazán cseréjére kerül sor.

Új üzemeltetővel és újabb felújításokkal indul a szezon a Kertmoziban. Premierfilmekkel várják a mozizni vágyókat június 21-én. Megújult technikával várják az érdeklődőket, hiszen a digitális vetítő olyan élményt nyújt, mintha egy plaza mozijában lennénk.

A település vitorlás kikötője, a Vonyarc Marina is nagyszabású programmal készül a szezon megnyitására május 4-én. A program keretében lehetőség lesz e-hajók megtekintésére a vízen, illetve kiállítótól függően kipróbálhatóak is lesznek. Ezen felül elektromos hajóbérlésre is adnak lehetőséget. Este 18 órától Dj. Szunyog hatalmas retro partyval várja a szórakozni vágyókat. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak. A kikötő kávézója egész nap nyitva tart.

További információ:
8314 Vonyarcvashegy, Kossuth u. 42.
Tel.: 83/348-253 Fax: 83/548-021
E-mail: vonyarcvashegy@tourinform.hu
Honlap: www.vonyarcvashegy.hu, http://projekt.mtsz.org.hu, www.vonyarchotel.hu, www.vonyarcmarina.hu, www.hotelzenit.hu