Fejlesztések sora Balatonfőkajáron (veol.hu)

Döntően a Magyar falu program támogatásával felújították a polgármesteri hivatal belsejét Balatonfőkajáron, és szintén pályázattal autót vásároltak a polgárőrségnek. Utóbbihoz az önkormányzat saját forrást is tett, derült ki a minapi átadásokon.

Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő köszönettel beszélt a polgárőrök munkájáról, akik helyben és a környéken szabadidejükben a rendőrséggel együttműködve, annak stratégiai partnereként a közösséget, a települések biztonságát szolgálják – tudósít a veol.hu. Üdvözölte, hogy Balatonfőkajáron egy modern Suzuki Vitarára öt milliót nyertek el a Magyar falu programtól (Mfp), melyhez 2,2 millió forintot tett az önkormányzat. Méltatta az eddigi eredményes munkát a polgármesterrel, a testülettel, a helyiekkel, és reményei szerint Balatonfőkajár fejlődése folytatódik.

Forró Zsolt, az 1500 lakosú település polgármester felidézte, az önkormányzat támogatásával a polgárőrség pályázott az Mfp-nél az autóra, amit nagy örömmel vett át Takács Gergely, a helyi polgárőrség parancsnoka. A polgármester kiemelte, régi tervük vált valóra a hivatal belső megújításával, amit 38,5 milliós támogatásával tudtak megvalósítani. Ebből a pénzből korszerűsítették a fűtést, napelemmel állítják elő az áramot, így fűtenek, világítanak. Új burkolatot kapott a hivatal, és a festés, mázolás mellett új nyílászárókat is elhelyeztek. A felújításra nagy szükség volt, ugyanis itt intézik a helyi mellett Csajág, Küngös és Balatonakarattya ügyeit is.