Badacsonytördemic: bővítik a kikötőt, kotorni kellene a strandot (veol.hu)

Szépítik Badacsonytördemicet, bővítik a kikötőt. A község legnagyobb gondja, hogy a lábdihegyi településrészen levő strand medre mostanra eliszaposodott. Minél előbb kotorni és újra homokozni kellene – írja a veol.hu.

A meder állapota miatt a strand nem hoz annyi bevételt, amennyit várnának tőle – tudta meg a veol.hu Horváth Zoltán polgármestertől. A lábdihegyi strand fejlesztésére ugyan közel 17 milliós összeget nyert az önkormányzat családbarát mosdó, öltözők kialakítására, lépcső építésére és egységes megjelenésre, feliratok készítésére, azonban a strand eliszaposodott medrét mielőbb kotorni kellene. Ennek érdekében már tett lépéseket az önkormányzat, de az idei nyárra még nem újulhat meg a meder.

– A környezeti adottságok kiválóak, ha csak keskeny szakasz jutott is a Balaton-partból, próbáljuk erősíteni az horgász- és vitorlásturizmust. Vízparti településként nagy szükség van a strandra – mondta a polgármester. Megtudtuk továbbá, hogy a strand melletti csónakkikötő bővítésén már dolgozik a helyi horgászegyesület.

– Reményeink szerint az engedélyeket megkapjuk idén, így kikötő­kapacitásunk majdnem a duplájára nő. Igény van rá, sőt, háromszor ennyire is lenne. A megvalósításhoz pályázati támogatás kell majd – szögezte le Horváth Zoltán. Hozzátette, tavaly hozzávetőlegesen 150 millió forintból gazdálkodott a település.

– A rendezvényekhez rendelt összegeket biztosítottuk, szeretnénk idén folytatni a település arculatának színesítését. Tavaly új üdvözlő- és hirdetőtáblák, egységes utcanévtáblák kerültek ki. Idén virágosítunk, pihenőpadokat, asztalokat helyezünk el – sorolta a terveket a polgármester. Az ingatlanok iránt nagy érdeklődés mutatkozik, kisgyerekes családok költöznek a településre. A születések száma azt mutatja, hogy stagnál a lakosság száma.