Február 12-től indul a 13. havi nyugdíj első részletének kifizetése (MTI)

Három hét múlva, február 12-től kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

 

Zsigó Róbert hozzátette: 2021-ben egy átlagos összegű (150 600 forintos) nyugdíjban részesülő csaknem 37 650 forintot kap – a 13. havi nyugdíj első részleteként – 2021 februárjában, a havi nyugdíján felül.

Kiemelte: az öregségi nyugdíjasok mellett az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, valamint a nyugdíjszerű ellátásban részesülők – összesen 2,56 millió ember – kapják meg idén az egyheti plusz juttatást, 77 milliárd forint értékben.

Zsigó Róbert elmondta azt is, hogy aki bankszámlára kapja az ellátást, már február 12-én hozzájut a plusz összeghez, postai kézbesítés esetén a februári ellátással együtt, február 12-től kézbesítik a postások a járandóságot.

Az államtitkár felidézte: 2010-ben a kormány megállapodást kötött a nyugdíjasokkal, amelyben vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét. Ismertette: 2010 óta a nyugdíjak reálértéke több mint 10 százalékkal emelkedett, emellett az idősek az elmúlt négy esztendőben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, nyugdíjprémium, Erzsébet-utalvány és rezsiutalvány formájában.

Zsigó Róbert azt mondta: a baloldali kormányok a korábbi válság idején elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, az Orbán-kormány azonban a koronavírus-válsághelyzet idején is figyel rájuk, és 2024-ig négy részletben visszaépíti a 13. havi nyugdíjat. Az ütemezés szerint 2021-ben egyheti, 2022-ben kétheti, 2023-ban háromheti összeget kapnak kézhez a nyugdíjasok, 2024-től pedig a teljes havi juttatást megkapják az érintettek.

A kormány döntése értelmében a 13. havi nyugdíjnak nincs felső plafonja, és megmarad a gazdasági növekedéshez kötött nyugdíjprémium lehetősége is. az inflációkövető nyugdíjemeléssel ez év januárjától 3 százalékkal emelt nyugdíjszerű ellátást kapnak az érintettek. Ha az éves várható infláció ennél magasabb lesz, akkor novemberben – januárig visszamenőleg – korrekciót hajtanak végre, és a nyugdíjasok megkapják a különbözetet.