Faültetésre buzdította százezer követőjét Kiss Zoltán Nitai (sonline.hu)

December óta több mint duplájára emelkedett a lengyeltóti Kiss Zoltán Nitai közösségi oldalának követőinek száma. Jelenleg több mint 100 ezres a létszám. Az önellátásra inspiráló alapító most egy kampányba fogott, amellyel a csoporton kívüli embereket is aktivizálná – írja a sonline.hu.

Az önellátás legyen mindenki B-terve. Ez a témája Kiss Zoltán Nitai csoportjának, amelyben az utóbbi időben igencsak felbolydultak az emberek a fakivágásokkal kapcsolatosan. A csoport gazdája úgy döntött, a szavak helyett tettekre sarkallja a csoportot. Egy faültetési akcióra hívta a tagokat.

– Mindig ugyanoda térünk vissza, hogy a rendszer a hibás. Tény, hogy az eddigi energiaforrások: a földgáz, az olaj természetes módon kezdenek beomlani, megy a vita az atomról, a gázról. Ez a fogyasztói társadalomnak köszönhető, ami arról szól, hogy „vegyél többet!” „fogyassz!” „birtokolj!”. Így sosem leszel elégedett, mindig több kell. Ez a rendszer már nem fenntartható többé – világított rá a lényegre Kiss Zoltán Nitai, aki szerint az emberek a bennük gerjesztett hiányérzet miatt belül „üressé” válnak. A folyamatnak az az eredménye, hogy kívül pótolják a hiányt, vagyis így épül fel a fogyasztói társadalom.

– Az őrült mohóságnak köszönhető az energiaválság is. Sokan kommenteltek, hogy „” visszamegyünk az őskorba, ha fával fogunk fűteni?”… Az efféle gondolkodásmód attól jöhet, aki nem tud harmóniában élni a természettel. A fa az egyik olyan elem, amit rengeteg dologra lehet használni, de tudni kell, hogyan! Az ősmagyar kultúrában is tudták az emberek, hogy a „tüdő felét a fák jelentik”. A fa a létfenntartáshoz szükséges. A villany, a gáz, az atomenergia természetellenes dolgok. Még akkor is, ha egy gombnyomással megkönnyítik az ember létét. Ha mindenki tudná, hogy micsoda infrastruktúra kell az erőforrások kitermeléséhez és a lakásba juttatásához, hogy csak a termosztátot kelljen felcsavarni… Pont annyi, amivel elpusztítjuk a Földet – mondta Kiss Zoltán Nitai. Szerinte az 50-100 évig működő „csodálatos és praktikus” kényelem kora most keményen visszaüt.

– A fán főtt ételnek még az energiája is más! A villanyon főtt ételtől zizegünk, a gáz egy fokkal jobb, mert jelen van a tűz elem. A fatüzelés az egyik legkedvezőbb dolog – mondta a közösségi oldal vezetője. Kiss Zoltán Nitai szerint a fakivágással kapcsolatos lavina Mária Terézia korában indult el, amikor a folyószabályozások miatt kivágták a fákat, hogy legelőket hozzanak létre. Egyre több fát írtottak ki, ami a természetben is megtette hatását – utalt a vízvisszatartás elvesztésére, a páratartalom csökkenésére és az aszály kialakulására Kiss Zoltán Nitai, aki szerint olyan nagy a baj, amilyet még nem látott az emberiség. Ezért egy kihívásra szólította fel a közösségi oldal követőit. A több mint százezer tagot arra kérte, ültessenek fejenként egy-egy fát, vagy legalább annyit, amennyit eltüzelnek egy télen.

– Bár 100 ezer ember csupán Magyarország lakosságának egy százaléka, ha mindannyian megteszik, és ezt látják a csoporton kívül is és csatlakoznak, egy egész mozgalom bontakozhat ki a kezdeményezésből – tette hozzá az ötletgazda, aki szerint a faültetésnek más jelentősége is van: az összefogás egy fontos ügyért, vagyis a saját életünkért.

Sietteti a fatelepítést

Bár az ősz a faültetés ideje, Kiss Zoltán Nitai úgy érzi, már most érdemes nekivágni az ültetésnek. Saját tapasztalatait egy felvételen osztotta meg a csoporttagokkal. Arra kérte őket, öntözzék az elültetett facsemetéket, ő is így tett a nyár folyamán telepített fáival.

– Már elkéstünk! Minél hamarabb ültessen mindenki annyi fát, amennyit csak tud, és arra kérem, fotózza le, és tegye fel a B-terv közösségi oldalára, hogy mindenkit motiváljunk, akit csak lehet – kérte a szervező. Kiss Zoltán Nitai szerint akkor élhetünk harmóniában a természettel, ha rendszeresen visszaadjuk, amit elveszünk tőle: a faültetés mellett a mulcsozás és a talajéltetés módszereit is javasolta.