Fákat döntött ki, tetőket bontott meg a viharos szél (mti/katasztrófavédelem)

Országszerte már több mint száz alkalommal riasztották a tűzoltókat kedd kora délutánig a vihar okozta károk miatt, ám személyi sérülés nem történt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A vihar a Balaton-régióban is komoly károkat okozott.


A tájékoztatás szerint, elsősorban kidőlt fák, leszakadt ágak miatt kérték a tűzoltók segítségét, de több helyen a villamos vezetékek is leszakadtak. A legtöbb beavatkozásra eddig az Észak-Dunántúlon, így Győr-Moson-Soporon, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, de a fővárosban és annak környékén is jelentős feladatokat ad a viharos erejű szél – tették hozzá.
Sopronban egy autót, Győrben pedig három autót rongáltak meg lezuhanó faágak.

Veszprém térségében a 8-as főúton több helyen közlekedési lámpákat szakított  le a vihar, a pápai Türr István Gimnázium tetejét pedig megbontotta az erős szél. Továbbá több fa kidőlt a vihar következtében Veszprémben, Pápán, Cseszneken, Olaszfalu térségében, Nemesszalókon, Balatonrendesen és Balatonfüreden.

Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán, szintén egy kidőlt fához riasztották a tűzoltókat, Dad településen pedig egy fa elektromos vezetékre dőlt.
Ebben a helyzetben a katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, előrejelzéseit, lehetőség szerint autójával ne parkoljon a viharos szélben fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjen.

Figyelmeztetést adott ki a Főpolgármesteri Hivatal is a viharos időjárás miatt. Mint írják, keddre az erős szél miatt többek között a fővárosra és Pest megyére is másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, vagyis Budapest területén a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát is.

 

Somogyban Marcali térségét tépázta meg legjobban a vihar   

A Kárpát-medencébe kedden délelőtt viharos széllel betörő erős hidegfront nyomán komoly károk keletkeztek Somogy megyében is – adta hírül a somogyi katasztrófavédelem. A helyenként 100 km/h-s sebességet is megközelítő széllökések fákat döntöttek ki, ágakat szakítottak le, megbontották házak tetőszerkezetét. Különösen sok káresemény történt Somogy megye északi részén, azon belül is Marcali térségében. A mai nap során már több mint húsz esetben kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk viharkároknál. Várhatóan az időjárás a következő napokban sem lesz kegyes hozzánk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat holnapra is fenntartja a megyére kiadott másodfokú figyelmeztetését az erős széllökések miatt.

“Kérjük a közlekedőket, hogy a szokásosnál is figyelmesebben vegyenek részt a közlekedésben, és legyenek türelemmel a műszaki mentések ideje alatt” – írják a katasztrófavédők.