Fagyival és borral is lehet vendégeket csábítani a Balatonra

Egy 156 millió forint összdíjazású nemzetközi sporteseményen népszerűsíttették a balatoni borokat. A hétvégén véget ért Gazprom Hungarian Open elnevezésű tornán teniszrajongók, edzők, külföldi újságírók is megkóstolhatták azokat a borokat, amelyeket balatoni turisztikai egyesületek küldtek Budapestre – olvasható a szervezők közleményében, akik felhívták a figyelmet az április 27. – május 27. között zajló Nyitott Balaton akció programjaira is.

 

A balatoni borokkal is megmutatták a szervezők, hogy érdemes Budapestről rövid kirándulást tenni a Balatonhoz, különösen a Nyitott Balaton akció idején, amikor több mint száz programmal várják a turistákat. Vendégből egyébként nem volt hiány az elmúlt hétvégén a tó körül. Becslések szerint 30-35 ezer ember is részt vehetett a Nyitott Balaton akció rendezvényein. A következő hetekben legalább ugyanennyi turistára számítanak.

Mint ismert, a Balatoni Turizmus Szövetség azt szeretné megmutatni az április 27. – május 27. között zajló Nyitott Balaton kampánnyal, hogy a Balatonhoz tavasszal is érdemes elutazni. Fekete Tamás, a szervezet alelnöke elmondta: A hétvégén nem csak a szállodák teltek meg a Balaton körül. A jó időjárásnak és a remek programoknak köszönhetően több ezren jöttek a rendezvényekre is.

Az elmúlt hétvégén nem csak a tó körül szerveztek programokat. A Budapesten szórakozó külföldi turistáknak is kedvet csináltak ahhoz, hogy látogassanak el a Balatonra, ha finom borokat szeretnének kóstolni. A 156 millió forint összdíjazású tenisztornára érkező sportolóknak, edzőknek és rajongóiknak mutatták be a balatoni borokat. Éskovács Péter, a Nyitott Balaton  sajtófőnöke elmondta, hogy a kampány keretében nem a borászatokat akarták bemutatni, hanem az egész régiót népszerűsítették a külföldről érkezett turisták körében.

A boros akcióval nem áll meg a Balaton ízvilágát bemutató akciók sorozata. Hamarosan nyilvánosságra hozzák a Balaton Fagyija 2018 verseny nyerteseinek listáját. A kampányt idén ötödik alkalommal szervezték meg. A verseny segítségével a minőségi, helyi cukrászdákat szeretnék népszerűsíteni. Tavaly a gyenesdiási Bringatanya fagylaltozó Festetics mandulás csókjának ítélték a Balaton Fagyija címet. Az idei nyertest is hamarosan megnevezik.