Eldőlt, melyek a Nyitott Balaton fotópályázatának nyertes képei

Jobbnál-jobb képek érkeztek idén tavasszal is a Nyitott Balaton fotópályázatára. Arról, hogy melyek voltak a zsűri és a közönség által leginkább kedvelt képek, közösségi oldalukon számoltak be a verseny kiírói.

Idén a kerékpározást választották témának a kiírók és – mint írják – jó volt látni a képeken, hogy mennyiféle élménnyel lehetünk gazdagabbak, ha két keréken járjuk körbe a Balatont.

A zsűri és a közönség döntése alapján a következő végeredmény született: