A magyar kriminológia egyik legrejtélyesebb és leghátborzongatóbb esete volt, amikor a Balaton hullámai egy fiatal leány holttestét vetették ki. Már a XX. század első felében történtek itt rablógyilkosságok, szerelemféltésből elkövetett bűntettek, rablások, de az igazi rémtörténetek az 1950-es években kezdődtek.
Elsőként egy balatonberényi eset borzolta a kedélyeket, 1958 augusztusában. A darabolós gyilkosság ugyan nem a balatoni településen történt, de a holttest darabjai odavezették a hatóságokat. 1958. augusztus 4-én reggel, egy balatonberényi asszony bádogkannát talált a tóban, amit fiával kiszedetett a vízből. A kanna viszont nehéz volt és büdös, valamint húsdarabok lógtak ki belőle – olvasható Kovács Emőke történész írásában ami a likebalaton.hu oldalon jelent meg.
Visszadobták, de nem szóltak a rendőröknek, egy arrafelé sétáló önkéntes rendőrnek mégis gyanús lett a vízen úszó tárgy.
A történet gyomorforgató, megdöbbentő, még a XXI. században is. Megkezdődött az ügy felderítése, a korabeli Rendőrségi Szemle részletesen bemutatta az esetet, Balatoni gyilkosságnak nevezve el a történteket. Elsőként kiderült, hogy a kannában női hullarészek találhatók, amelyek 2-3 napja lehettek már a helyszínen.
A nyomozást nagy erőkkel, orvosszakértők bevonásával kezdték meg, leszögezve azt, hogy a bűncselekmény nem valószínű, hogy Balatonberényben történt.
A helyszínelés, a vizsgálatok során különös következtetéseket vontak le, melyről az 1959-es Rendőrségi Szemle így írt:
„Az újabb orvosi vélemény szerint a kannában egy női testből származó hullarészek voltak. Az ismeretlen nő kb. 25 éves lehetett, és 170 cm körüli magas, kövér, halvány barna bőrű, ápolt külsejű. A feltalálás előtt 2-3 nappal kerülhetett a vízbe. A holttestet feldaraboló személy bizonyos anatómiai ismeretekkel rendelkezett…
… a tettest tehát olyan körben kell keresni, ahol emberi testnek a varrása ismert, s ért a boncoláshoz, így elsősorban számba jöhetnek orvosok, állatorvosok, műtősök, boncsegédek, ápolónők. A kannában hajszálakat is találtak, melyek színe barna volt.”
Nagyjából beazonosították tehát az áldozat nemét, korát, de kezdetben nem tudtak mit kezdeni a nagy valószínűséggel pontos anatómiai ismeretekkel rendelkező gyilkos kilétével. Folytatták az alapos nyomozást, kikérték a Tihanyi Biológiai Intézet véleményét, amely megállapította, hogy a kanna az északi partról nem igazán érkezhetett, inkább a veszprémi és zalai partokat kell vizsgálni.
A tetemnél talált sebvarrófonalról pedig időközben kiderült, hogy ilyet csak orvosi rendelésre lehet megkapni, tehát az elkövető nagy valószínűséggel orvos. A fonalon található csomózási módszer viszont nem állatorvosi végzettségre utalt.
A helyzetet árnyalta és némiképp összetettebbé tette, de a végkövetkezést megkönnyítette, hogy 1958. augusztus 7-én, a fővárosi Marx téri Tejvendéglő férfimosdójában is találtak egy KÖZÉRT zacskóba csomagolt, csuklóban levágott kézfejet.
Hamarosan megállapították, hogy ugyanazon holttest maradványairól van szó. A nyomozást kiterjesztették az egész országra és – néhány kitérőt követően –hamarosan felgöngyölítették a horrorba illő ügyet.
A tettes a nagykanizsai illetőségű dr. S. Frigyes körzeti orvos volt, aki egykori feleségének lányát, a tizenéves Tóthpál Jolánt ölte meg. A történet összetett és drámai és akkor került pont a végére, amikor a tettes, dr. S. Frigyes 1958 szeptemberében öngyilkosságot követett el.
S. Frigyesről ezt követően minden kiderült: nógrádverőcei, majd rudabányai körzeti orvos volt. Második feleségének, Franyó Annának volt leánya Tóthpál Jolán, akivel a férfi szerelmi kapcsolatba kezdett. Ez az anyának nem tetszett, ezért S. Frigyes ópium, morfium injekciókkal szerette volna a feleségét eltenni láb alól.
A feleség életét a nagymama mentette meg, aki észrevette, hogy lánya olyan rosszul van, hogy kórházba kell vinni. Ezt követően a feleség és a férj kapcsolata megszakadt, S. Frigyes nevelt lányával az ország másik felére, Nagykanizsára költözött, (a Borsod megyében meghozott korábbi fegyelmi határozat ellenére) körzeti orvosként dolgozott tovább.
Közben a feleség megindította a házasság bontóperét, melyben a vagyon felére is igényt tartott. S. Frigyes el akarta kerülni a tárgyalást – hiszen ott sok minden kiderülhetett volna róla és szerelmi viszonyáról – ezért úgy döntött, visszahívja magához a feleséget, viszont a lányt eltünteti a föld színéről.
Az asszony vissza is ment hozzá, s bár kereste a lányát, S. Frigyes különféle magyarázatokkal nyugtatgatta. Közben a holttest egyes részeit már a rendőrség megtalálta, a férfi – a tanúvallomások alapján – egyre fenyegetettebb helyzetbe került, végül egy szállodai szobában, rengeteg gyógyszerrel, öngyilkos lett.
Több, különböző tartalmú, egymásnak ellentmondó búcsúlevelet hagyott maga után. Az egyikből kiderült, hogy hova rejtette el a holttest további darabjait. Így találták meg a koponyát a sohollári erdőben.
A morfinista, pszichés betegségben szenvedő, S. Frigyes orvos, 1958. július 29-én ölte meg nevelt lányát, kinek holttestét éjjel feldarabolta. A magyar kriminológia egyik legrejtélyesebb és leghátborzongatóbb darabolós gyilkosságának minden kérdése lezárult a tények tisztázásával.