Extrém kihívás fonyódi befutóval (sonline.hu)

Elrajtolt az Iron Bike 2020, Magyarország le­gextrémebb kerékpáros túrája. Zsiga Csaba egy hét alatt több mint háromszáz települést érint, és napi 2-300, összesen pedig 2020 kilométert teljesít.

A vállalással a sportoló a kerékpározásra és hazánk turisztikai látnivalóira akarja felhívni a figyelmet, s mindezek mellett nemes küldetést is vállal, hiszen daganatos gyermekek gyógyulását segíti, egy alapítvány számára gyűjtve adományokat – írja a sonline.hu.

Az útvonalat a bringazas.hu csapata és Szabó Zoltán állította össze. Zsiga Csaba tegnap a hévízi start után Zalaegerszeg érintésével Sopronon keresztül a Fertő tóig tekert, ma pedig a Duna mentén, az EuroVelo 6 útvonalán Budapestig megy. A szerda lesz a hét nap közül a legkeményebb, hiszen a sportembernek meg kell küzdenie az Északi-középhegység gyilkos emelkedőivel, így az 1014 méteres Kékestetőn is tiszteletét teszi autós kísérőivel. Később az Alföldön tekereg, majd Mohácsnál érkezik vissza a Dunántúlra, az utolsó napon pedig Pécsről Zalakarosra érkezik, végül hazatér Fonyódra.

A kétkerekű expedíció duplán is extrém, mivel Csaba daganatos betegséggel küzd, közelmúltbéli műtétjei miatt nem is tudott edzeni az Iron Bike-ra, de mint mondta, úgyis minden fejben dől el. A sportággal három éve foglalkozik komolyan, a bringázással 50 kilót fogyott, most pedig a fizikai kihíváson túl az motiválja, hogy az Eurakvilo Alapítvány közbenjárásával a pécsi gyermekklinika onkohematológiai osztályán gyógyuló gyerekeknek gyűjtsön egy kilencmillió forint értékű új ultrahangkészülékre.
Zsiga Csabához most bárhol lehet csatlakozni, jövőre pedig elindul az Iron Bike 2021, amelynek lényege, hogy a hét szakaszt egy év alatt minél többen teljesítsék. Aki kipipálja az összes, 2-300 kilométeres penzumot, értékes díjakkal gazdagodhat.