Évet értékelt Cserszegtomaj polgármestere (tvkeszthely.hu)

A Hévíz és Keszthely szomszédságában, a 20 négyzetkilométeren elterülő Cserszegtomaj hazánk legnagyobb községe. Dinamikus fejlődése évek óta tart. Új utcák nyíltak, népességének növekedését mutatja, hogy közel 600 gyermek él a településen. Bölcsőde, óvoda és iskola is működik. A 2020-ban a járvány miatt kialakult helyzetben át kellett írni Cserszegtomaj költségvetését, de így is jutott fejlesztésre. Az elmúlt évi működésről Elekes István polgármestert kérdezte a tvkeszthely.hu.

.

A Keszthelytől 5km-re található Cserszegtomaj, település szerkezete  a nagy kiterjedés miatt sajátos. Folyamatos fejlődésének köszönhetően a lakosság létszáma is évek óta nő, ma már meghaladja a 3 ezer főt. Az éves fenntartáshoz 2020-ban az önkormányzat közel 1 milliárd forintból gazdálkodhatott, amely összegből 262 millió forintot terveztek fejlesztésre.

„Ebben azért volt olyan vis maior pályázat, ami 82 millió forint ami elnyert összeg volt. Ezért ez lejön az összegből. Ez a bicikli út, ami Hévíznél indul és Cserszegtomajig a Dobogómajornál jön el és úgy fordul vissza Keszthely felé. Ezenkívül nagyon sok útfejlesztést és több olyan beruházást is terveztünk, amit sajnos nem tudtunk megvalósítani. Amikor jött az első hullám, akkor is volt egy jelentős saját adóbevétel visszavonás, ami nem csak Cserszegtomajt érintette, hanem minden önkormányzatot. S jött a második hullám, akkor a költségvetésünket arra az álláspontra helyeztük inkább, hogy azokat az összegeket fogjuk csak elkölteni, amik be is folytak”- mondta el Elekes István polgármester.

A vis maior beruházásokból volt több út is, ami új burkolatot kapott. A köztereken lecserélték a régi pihenőpadokat és új hulladéktartó edényeket helyeztek ki. A település iskolája is új kerítést kapott. Cserszegtomaj központi részén található élelmiszerbolt előtt pedig parkolót alakítottak ki. Ezzel egy régi lakossági kérést valósítottak meg. De tervezés alatt ál a boltnál egy gyalogátkelőhely felfestése, valamint az iskola környékén forgalomlassítók és kiemelt gyalogátkelőhely kiépítése is – mondta Elekes István.

„Van több olyan  pályázat, ami lezárásra kell kerüljön idén. Nyertünk az orvosi rendelőnek a tető felújítására is 5,1 millió forintos összeget. Ott az volt a legnagyobb probléma, hogy megkaptuk a pályázatra az összeget, viszont a tetőt meg is kell erősíteni, s a tető megerősítésére készíttettünk statikai terveket, s annak a megerősítésnek a megrendelését. Most már van két pályázó, aki beadta a pályázatát. Még másik két pályázót felkértünk. Szerintem egy-két hét, s el tudjuk dönteni ki a nyertes pályázó és neki tudunk állni”- adott tájékoztatást a polgármester.

Egy 2,6 millió forintos pályázati összegből a hivatal árnyékolása és a burkolatok cseréje valósul meg. A fejlődés érdekében szeretnék továbbá, ha a községben még több utca megújulhatna, valamint az önkormányzat szolgáltató rendszeréhez szükséges géppark is bővülhetne. A megvalósításhoz több pályázatot is benyújtanak márciusban.  A turisták számára is vonzó fejlesztések sem maradnak el Cserszegtomajon.

„Nagy szerencsénkre, hogy a megyei közgyűlés elnöke felhívott minket. Küldött nekünk egy e-mailt egy bejárásról. Szeretnének egy bicikli utat végig Cserszegtomajon, s akár Reziig is el fog menni Keszthelyről. Ennek az előkészítési folyamatai én úgy tudom, hogy most már tervezésre kiírt pályázat. Ez elfogadásra került s talán már tervezik is az utat”- mondta Elekes István.

2020-ban is nagy gondot fordítottak Cserszegtomajon a szociálisan rászorulók támogatására. Létrehoztak egy vészhelyzeti alapot is, amiből a pandémia miatt bajba került családoknak is tudtak segíteni. Elekes István is bízik abban, hogy hamarosan elindulhat a megszokott élet a külföldiek által is kedvelt településen és programokkal is várhatják a lakosságot és a vendégeket –  a Keszthelyi Televízió híradása szerint.