Évértékelés – Sikeres évet zár és lehetőségekkel teli esztendő elé néz a Balaton (vitorlazzitthon.hu)

Amellett, hogy egyre népszerűbb a turisták körében a balatoni régió, többen már, mint otthonukra tekintenek a Balatonra. Örömteli, hogy miközben a fejlesztéseknek köszönhetően egyre színvonalasabb körülmények várják a pihenni vágyókat a szolgáltatások évről-évre vonzóbbá válnak. 2020-ban a fejlesztéssorozat folytatódik, beleértve a strandrekonstrukciós projektet, valamint a szálláshelyekre vonatkozó pályázatokat. Mindeközben a következő esztendőben a Balaton márkázása is előrébb léphet. A Vitorlázz Itthon-nak a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete Tamás értékelt. 

Idén is jó évet zár majd a Balaton, bár a desztinációk különböző részei nem egységesen teljesítettek – mondta el a Vitorlázz Itthonnak adott interjújában a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Fekete Tamás kifejtette:  rengeteg dolog hatott a vendégéjszakák számára. Volt olyan település ahol szép számmal történt növekedés és pozitív irányba változtak a számok, viszont volt olyan is, ahol csökkenés tapasztalható. Összességében nézve a Balaton 2019-es évét elmondható, hogy a térségnek nagyon jót tettek azok a fejlesztések, amelyek itt az elmúlt időszakban megvalósultak – tette hozzá. Kiemelte a strandfejlesztési projektet, melyet a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésével és szervezésével valósítottak meg valamint a Kisfaludy-program keretében végrehajtott szállásfejlesztéseket. A szakember szerint erre óriási szüksége volt a desztinációnak, hiszen nagyon ráfért már több szálláshelyre az átfogó felújítás.

Fekete Tamás beszélt arról is, hogy az új szezonok elgondolását már évek óta szem előtt tartja a szövetség és ezt magáénak vallja a Magyar Turisztikai Ügynökség is, így megjeleníti marketing tevékenységében. „Meggyőződésünk, hogy a Balaton egy olyan hely, ahová nem csupán nyáron, hanem más évszakban is érdemes ellátogatni.” – fogalmazott.  A szakember szerint a vendégeknek is igényük van erre, hiszen megváltoztak az utazási szokások. Élményekkel teli utazásokat keresnek az emberek és nagyon szívesen kötik össze ezeket turisztikai, gasztronómiai élményekkel. Ezekre ad jó kínálatot és jó megoldást a Nyitott Balaton sorozat is, melyet a Balatoni Turizmus Szövetség szervez már jó pár éve.

Az alelnök kitért arra is, hogy a külföldi vendégek szempontjából óriási jelentősége van annak, hogy elkészüljön a Balaton márkázása amely szintén a Magyar Turisztikai Ügynökség projektjének keretében zajlik. „Bízunk benne, hogy a jövő év második felében már olyan eredményei lesznek, melyekkel a külső piacokon is meg lehet jelenni.” – vélekedett.

A Veszprém-Balaton-Bakony Európa Kulturális projekt jelentőségét is kiemelte. Szerinte óriási perspektíva nyílik meg, hiszen rengeteg embert ér el az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. És ez nem csupán 2023-ra vonatkozik, hanem már az ezt megelőző időkre is. A Veszprém-Balaton-Bakony hármasa egy olyan opció, ami már nevében is csábító – fogalmazott Fekete Tamás.

Az Évértékelő interjú teljes terjedelmében a www.vitorlazzitthon.hu oldalon érhető el.