Év végére elkészül a termelői piac Zalaegerszegen (turizmus.com)

Év végéig elkészül a 718 millió forintos beruházással épülő termelői és kézműves piac Zalaegerszegen, ahol pénteken tartották az épület bokrétaünnepét. A nettó 900 négyzetméter alapterületű Helyi termelői és kézműves piac – Göcsej tudásközpont építkezése a legmagasabb pont elérésével jelenleg 35 százalékos készültségen áll- számol be a turizmus.com.

 

A beruházásra fordítható 718 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program keretéből nyerte el a város.

A Zalaegerszeg megújítását szolgáló korábban elhatározott beruházások egyik eleme a termelői piac is, ahol helyi termékekhez juthatnak majd hozzá a vásárlók.

A tudásközpont a népi kézművesség bemutatását, továbbadását szolgálja, amihez 60 nézőt befogadó előadóterem is kapcsolódik, valamint három kisebb kézműves műhely és egy kiállítótér.

A tetőtérben a későbbiekben zalai gyógynövények tudástárát tervezik megvalósítani, de olyan játszóházat is kialakítanak, ahol a gyerekek a népi mesterségekkel foglalatoskodhatnak, amíg a szüleik vásárolnak – hangzott még el a rendezvényen.