Eszközfejlesztés a tűzoltóknak (tvkeszthely.hu)

8,1 millió forint értékben nyertek pályázatot a Keszthely térségében szolgálatot teljesítő önkéntes tűzoltó egyesületek. A 12 szervezet ma délelőtt, ünnepélyes keretek között vehette át azokat az eszközöket, amelyekkel a jövőben hatékonyabban be tudnak avatkozni egy-egy tűz esetén.

Láncfűrészeket, tűzoltósisakokat, kismotorfecskendőt és kéziszerszámokat is átvehettek a térség önkéntes tűzoltó egyesületei. Keszthely vonzáskörzetéből 12 egyesület indult sikerrel a kormány pályázatán, amelyen idén összesen 600 millió forint állt rendelkezésre az önkéntes szervezetek támogatására. A balatongyöröki Hamutiprók többek között rádióberendezést és szénmonoxid érzékelőt vehettek át az ünnepélyes átadáson.

„Ez mindig nagy öröm számunkra. Nem csak a mi számunkra, hanem a többi egyesület számára is, hogyha új felszerelést kap. Minket egy évben egyszer dotál az állam, de ilyenkor azért bőségesen, hála Istennek, ezt elmondhatjuk. Mi kaptunk az új autónkba egy rádiót, egy gázmérő készüléket, hogyha olyan helyiségbe kell behatolnunk, ahol szén monoxid vagy feltételezhetően mérges gáz van, akkor azt tudjuk mérni.” – mondta Mikola Gyula, a Györöki Hamutiprók Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője a Keszthelyi Tv-nek.

Az eszközök átadásán részt vettek a hivatásos tűzoltók, valamint a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is. Egri Gyula hangsúlyozta, a megyében lévő 1200 önkéntes tűzoltó nagy segítséget nyújt a hivatásosok munkájában. Kiemelte, Zala megyében összesen 40 millió forintot nyertek az önkéntesek.

„Nagyon nagy gondot fordít Keszthely is, meg minden székhelyváros, hogy a meglévő önkéntes tűzoltó egyesületeit erősítse, illetve újakat alakítsanak. Az elsődleges beavatkozásnak az ideje ha lecsökken, akkor a tűz terjedési sebessége is kevesebb, és kisebb a kár. Akár komoly életveszélyek is elháríthatók sokkal könnyebben.” – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

A megjelenteket köszöntötte a térség országgyűlési képviselője is. Manninger Jenő kiemelte, a kormányzat célja, hogy segítse a települési kezdeményezéseket, így az önkéntes tűzoltó egyesületek szerveződését és fenntartását is. Hangsúlyozta, ezeknek a szervezeteknek a működése jó példa a többi terület számára is.

„Az önkéntes tűzoltók jól kiegészítik a hivatásosok munkáját, de csak akkor tudják ezt megtenni, ha megfelelő szakmai színvonalon, és természetesen ehhez kell a megfelelő felszereltség, végzik ezt a munkát. Nagyon jó az együttműködés azt lehet mondani, hogy az önkéntes tűzoltók jól kiegészítik a hivatásos tűzoltók munkáját. Itt nem csak arról van szó, hogy az állam ezzel természetesen pénzt takarít meg, hanem itt arról is van szó, hogy sikerül bevonni az embereket, és a települések maguk is az emberek segítségével gondolkodnak, hogy nagyobb biztonságban éljenek ott az emberek.” – emelte ki a miniszteri biztos.

Az átadott eszközökön kívül az egyesületek közül többen képzési és működési költségek támogatására, rádiók beszerzésére és szertárépítésre is sikeresen pályáztak, összesen 4 millió forint értékben.